Zuschlag tagadta, hogy magáncélokra költötte volna a pénzt
Zuschlag János tagadta az ellene és tizenöt társával szemben folyó per hétfői, kecskeméti tárgyalásán, hogy a civil szervezetekhez befolyt összegekből magáncélokra is fordítottak volna pénzt.
Az elsőrendű vádlott a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon kijelentette, hogy a civil szervezetekhez befolyt összegeket a Fiatal Baloldal (FIB) rendezvényeire, működésére fordították, nem költöttek belőle saját céljaikra.
Zuschlag János meghallgatásának negyedik napján azt mondta: szó sincs arról, hogy ezekből az egyesületi pénzekből bárki is eltett volna, magáncélokra használt volna föl. Hozzátette, hogy a pályázatok útján befolyt összegeket még ki is kellett egészíteni, hiszen azok önmagukban nem fedezték volna a FIB rendezvényeinek költségeit. Közlése szerint ha bármilyen pályázati támogatás beérkezett a civil szervezetekhez, abból az éppen aktuális, legégetőbb kötelezettségeiket egyenlítették ki.
Az egykori szocialista politikus kifejtette, hogy a FIB-es rendezvények, táborok költsége három részből állt: a szállás és étkezés költségéből, a programokra fordított összegből, valamint a távolabbról érkezett résztvevők utaztatásának díjából. A költségeket elvétve a FIB folyószámlájáról egyenlítették ki, de jellemzően "feketén", zsebbe fizettek. A legnagyobb programok a szervezet tatai, debreceni és erdélyi táborai voltak, amelyek évről évre ismétlődtek. Ezért a pénzmozgások jellemzően nyaranta zajlottak - közölte.
A civil szervezetek által rendezvényekre elnyert összegekből vásároltak számítógépet, bútorokat is, például egy kiskunhalasi ifjúsági információs irodába - ismerte el Zuschlag János, akit a perben különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan, üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett csalás bűntettével vádolnak.