2009. február. 20. 13:10 MTI Utolsó frissítés: 2009. február. 20. 13:03 Itthon

Előzetesben a kiskunfélegyházi rablás gyanúsítottjai

Előzetes letartóztatásba helyezték pénteken azt a három fiatalt, akik kedden este kiraboltak és bántalmaztak egy járókelőt Kiskunfélegyházán.

A bíróság egyelőre harminc napra rendelte el a tizenöt, tizenhat és tizennyolc éves kiskunfélegyházi fiúk előzetes letartóztatását. Ellenük az eset kapcsán csoportosan elkövetett rablás bűntettének alapos gyanúja miatt indult eljárás. Tettüket a kihallgatás során beismerték - mondta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes sajtószóvivője.

 
A társaság még kedden este támadott meg egy kerékpárját hazafelé toló helyi lakost Kiskunfélegyházán. Az ötvenhét éves férfitől cigarettát kértek, majd hátulról leütötték, megrugdosták, melynek következtében könnyű sérüléseket szenvedett. A magatehetetlen ember kabátjának belső zsebéből a támadók kivették személyes iratait, valamint ezerötszáz forintját.
 
Túl messzire azonban nem jutottak, a helyszínre érkező rendőrök ugyanis a hóban könnyen azonosítani tudták nyomaikat. Ezeket követve pedig egy órán belül a három elkövetőből kettőt elfogtak, és hamarosan az időközben hazaért társukat is megtalálták. Később ráadásul egy másik sértett is jelentkezett a rendőrségen, akit ugyancsak ez a trió támadott meg.


Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.