2009. február. 19. 19:41 MTI Utolsó frissítés: 2009. február. 19. 19:45 Itthon

Egy időben három lottózót raboltak ki Budapesten

Három lottózót raboltak ki csütörtök este, szinte egy időben Budapesten - tájékoztatta a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

Mindhárom esetben fegyvernek látszó tárggyal vitték el zsákmányukat az eltakart arcú elkövetők, akiket nem tudtak feltartóztatni. A főváros I. kerületében a Fő utcában, Csepelen, illetve a Villányi úton történtek a rablások.

Somorai László, a Szerencsejáték Zrt. szóvivője elmondta: egyik értékesítőhelyükről sem vittek el néhány ezer forintnál többet. Ezeket a lottózókat ugyanis időzáras páncélszekrényekkel szerelték fel, így alkalmazottaik semmiképpen nem tudták volna átadni az ott lévő pénzt.

Hirdetés
Címkék
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.