Nincs sztrájk Ferihegyen
Felfüggesztették a sztrájkot szerda reggel 6 órától a szakszervezetek Ferihegyen - mondta el Szollár Domokos, a Budapest Airport (BA) szóvivője.
Eleinte úgy gondolták, hogy 24, de inkább 48 óra kell ahhoz, hogy a szokott rendben üzemeljen valamennyi terminál a ferihegyi reptéren, így csütörtökön vagy pénteken indulhat meg a forgalom az 1-es terminálról is. Később már lehetségesnek tartották, hogy még ma megindul ott is a forgalom.
A szakszervezetek szerdán reggel 6 órakor függesztették fel a sztrájkot, és jelezték, hogy fenntartják a sztrájkfenyegetettséget. A BA felháborítónak tartja, hogy az érdekképviseletek Gaskó István "gördülő" sztrájk módszerét alkalmazzák a reptéren. Ezzel a reptér üzemeltetője szerint az utasokkal és a légitársaságokkal "packáznak".
A keddi egyeztetés eredménytelenül zárult. A munkaadó szerint a szakszervezetek visszatértek eredeti követeléseikhez. Az érdekképviseletek pedig bírálták, hogy a Budapest Airport eltávolította munkahelyükről a sztrájkőröket.
A BA javasolta, hogy az egyeztetésekbe vonjanak be munkaügyi közvetítőt, ezt azonban a szakszervezetek elutasították.
A Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) és a Repülőtéri Dolgozók és Szolgáltatók Szakszervezete (RDSZSZ) hétfőn délután 4 órától folytatja a december 22-én felfüggesztett munkabeszüntetést, miután továbbra sem tudtak megegyezni a kollektív szerződésről. A mostani sztrájk támogatottsága alacsonyabb volt a decemberinél, járatot nem kellett törölni és a gépek menetrend szerint időben indultak.