Még mindig nem érzik a netpolgárok saját tarkójukon a válság lehelletét
Ahogy minden évben, az ünnepek alatt idén is javult az internetezők közhangulata: a hvg.hu NetHangulat index értéke 2 pontot nőtt, és december végén 20 ponton állt – derül ki az NRC Piackutató felméréséből. Valamelyest csökkent tehát a pesszimisták aránya, de még így is 85 százalékot képviseltek azok, akik szerint hazánkban rossz irányba mennek a dolgok.
Az NRC Piackutató immár több mint három éve méri az internetes társadalom véleményét közéletünk állapotáról, és a közeljövőt illető várakozásairól. Áprilisban negatív rekordot jegyezhettünk fel, az akkori 17-es érték ugyanis minden addig mértnél alacsonyabb volt. A mélyrepülés még márciusban, a kormányválság idején kezdődött, de a kisebbségi kormányzás stabilitása jótékony hatással volt az internetezők közhangulatára, hiszen május végén az egy hónappal korábbihoz képest 5 egységgel magasabb értéket mértünk, júniusban és júliusban pedig további 2-2 pontot nőtt az index értéke. Az elmúlt évekhez hasonlóan azonban – a nyári optimistább hangulatot követően – idén ősszel is visszaesett az index értéke: augusztusról szeptemberre 4 pontot csökkent, október végére pedig – minden bizonnyal a pénzügyi válság következményeként is – újabb 4 pontot esett. Novemberre az esés megállt, decemberben pedig kismértékű növekedést regisztrálhattunk – az index az év végén 20 ponton állt. Mindez magyarázható az ünnepek jótékony hatásával, hiszen eddig minden évben megfigyelhettük, hogy Karácsony-Szilveszter tájékán javul a netpolgárok közhangulata. Tavaly decemberben is nőtt az index értéke, akkor azonban az évet 25 ponton zárta – összehasonlítva a mostani 20-as értékkel, ez is jelzi, hogy 2008 borúsabb év volt, mint 2007.
A kérdés persze az, hogy a nethangulat évvégi emelkedéséből mennyi marad meg januárra? 2008-ben az év első két hónapja nem hozott jelentős visszaesést, márciusra azonban egyetlen hónap alatt 6 pontot zuhant az index értéke. Az valószínűsíthető, hogy a télies időjárás, a gázellátásban jelentkező problémák, és a pénzügyi válság hatásai nyomot hagynak majd az első hónapok közhangulatán – és nem elképzelhetetlen, hogy az első negyedév újabb negatív rekordot hoz majd a NetHangulat index történetében.
A Nethangulat mérések elején, 2005 őszén még 40 pont feletti (és a választások környékén az 50 pontot is megközelítő) index még 2006 júniusában, a megszorító intézkedések bejelentése után zuhant egyetlen hónap alatt 40-ről 27 pontra, majd sokáig egy viszonylag szűk intervallumban ingadozott – ebből a sávból lépett ki március-áprilisban, majd október-novemberben is – a jelenlegi 20-as a növekedés ellenére is az év ötödik legalacsonyabb értéke.
A hvg.hu NetHangulat Index alakulását meghatározó alapkérdés a korábbi hónapokkal megegyező módon januárban is a következő volt: Általában milyennek látja Ön a magyarországi helyzetet? Inkább jól vagy inkább rosszul alakulnak a dolgok?
A NetHangulat index ötvenes értéke tekinthető középpontnak. A középpontnál alacsonyabb értékek pesszimista, az ennél magasabb értékek optimista hangulatot jelentenek. A középponttól való távolság a pesszimizmus vagy az optimizmus mértékét határozza meg. Eszerint az internetezőket az elmúlt tizenkét hónap mindegyikében borúlátó hangulat jellemezte. Az optimisták aránya december végén mindössze 11 százalék volt, azoké pedig, akik szerint Magyarországon rossz irányba mennek a dolgok, 85 százalék.
Magyarországon inkább jól vagy inkább rosszul alakulnak a dolgok? | |||
október | november | december | |
Optimista | 10% | 10% | 11% |
Nem tudja megítélni | 3% | 3% | 4% |
Pesszimista | 87% | 87% | 85% |
Ezúttal a két nem képviselői körében is egyaránt 2-2 ponttal nőtt az index értéke, tehát a férfiak (21 pont) még mindig valamivel optimistábbak, mint a nők (19 pont). Az életkort vizsgálva megállapíthatjuk, hogy az év végén a legerősebb pesszimizmus a 30 év alattiakat jellemezte (18 pont), míg az ötven év felettiek az átlagnál még mindig derűlátóbbak (26 pont) – ahogy a budapestiek (25 pont) körében is magasabb volt az index értéke, mint a falvakban élők körében (17 pont).
Jövőre jobb lesz az országnak...
Az ország jelenlegi helyzete | Az ország várható helyzete egy év múlva | |
2008. I. | 28 | 30 |
2008. II. | 28 | 29 |
2008. III. | 27 | 28 |
2008. IV. | 25 | 27 |
2008. V. | 27 | 29 |
2008. VI. | 28 | 30 |
2008. VII. | 28 | 31 |
2008. VIII. | 30 | 31 |
2008. IX. | 28 | 29 |
2008. X. | 26 | 27 |
2008. XI. | 24 | 25 |
2008. XII. | 27 | 28 |
A válaszadók a kutatás során nem csak általánosságban, hanem egyes tényezők szerint lebontva is értékelték az ország jelenlegi és jövőbeli helyzetét. A megkérdezettek az iskolai osztályzatoknak megfelelően ötös skálán külön értékelték a demokrácia működését, a gazdasági helyzetet, az egészségügyi ellátást, a közlekedést, a szociális ellátást és az ország nemzetközi megítélését. Az ország helyzetét kifejező mérőszámok a NetHangulat indexhez hasonlóan egytől százig vehetnek fel értékeket. Középpontnak az 50 tekinthető – az ennél alacsonyabb értékek negatív, a magasabbak pozitív előjelű helyzetértékelést vagy várakozást mutatnak.
Bár a tapasztalatok azt mutatják, hogy az ország vélt helyzetét jelző mérőszám alakulása nem követi szorosan az általános közhangulatot jelző NetHangulat index mozgását, ezúttal ennél az indexnél is számottevő – mintegy 3 pontos – emelkedést regisztrálhattunk. Úgy tűnik tehát, hogy a pénzügyi válság miatti ijedtség valamelyest eltűnt, és az internetetők nagyjából olyannak látják az ország helyzetét, mint az év nagyobbik részében. Természetesen a mostani 27 pont is rendkívül alacsony – a megkérdezettek egyetlen tényezőt sem értékeltek 2,3-nél magasabb átlagosztályzattal az ötös skálán. Legrosszabbnak továbbra is az ország gazdasági helyzetét tartják (1,70), ezt az ország nemzetközi megítélése (2,06) és az egészségügyi ellátás (2,11) követi.
A jelenlegi helyzetre vonatkozó mutatóhoz hasonlóan novemberről decemberre ugyancsak három pontot nőtt annak az indexnek az értéke is, amely az egy évvel későbbi várakozásokat mutatja. Ez az index jelenleg 28 ponton áll, vagyis egy ponttal továbbra is megelőzi a jelenlegi helyzet mutatóját, ami arra utal, hogy a netpolgárok nagyon kismértékű optimizmussal tekintenek a közeli jövőbe, és abban mindenképpen bíznak, hogy a jelenleginél rosszabbra nem fordul a helyzet. Némi javulást várnak az ország gazdasági helyzetében és – ezzel párhuzamosan – nemzetközi megítélésünkben is.
Ismét nagyobb a bizakodás a szebb jövőben
Az egyén jelenlegi helyzete | Az egyén várható helyzete egy év múlva | |
2008. I. | 51 | 54 |
2008. II. | 48 | 52 |
2008. III. | 48 | 51 |
2008. IV. | 47 | 51 |
2008. V. | 49 | 52 |
2008. VI. | 49 | 54 |
2008. VII. | 49 | 54 |
2008. VIII. | 51 | 55 |
2008. IX. | 49 | 52 |
2008. X. | 48 | 49 |
2008. XI. | 49 | 49 |
2008. XII. | 48 | 50 |
A kutatás során az internetezőket arra is megkértük, hogy ötös skálán értékeljék saját jelenlegi és jövőbeli helyzetüket: az anyagi helyzet, a munka (tanulás) és az emberi kapcsolatok tekintetében. Az egyéni helyzetet kifejező mérőszámok a korábbiakhoz hasonlóan egytől százig vehetnek fel értékeket. Középpontnak az 50-es érték tekinthető, amelynél alacsonyabb értékek negatív, a magasabbak pozitív előjelű helyzetértékelést vagy várakozást mutatnak. Az internetezők a vizsgált dimenziók közül emberi kapcsolataikat értékelik a legjobbnak és anyagi helyzetüket a legrosszabbnak. Ez a sorrend a felméréssorozat kezdete óta nem változott.
Mint ahogy az is megfigyelhető a kezdetek óta, hogy az internetezők saját személyes helyzetüket lényegesen jobbnak ítélik, mint az országét, ráadásul általában véve bíznak abban, hogy egy évvel később még jobban élnek majd. A két mutató decemberben 48, illetve 50 ponton állt – vagyis az elmúlt hónapokban nem figyelhettünk meg jelentősebb változást. A jelek szerint tehát az internetezők továbbra sem érzik saját bőrükön a pénzügyi válság hatásait, sőt abban bíznak, hogy egy év múlva jobb helyzetben lesznek – elsősorban anyagi szempontból.
Az elmúlt hónapban egyik vizsgált intézmény presztízse sem változott a hibahatárt meghaladó mértékben – így természetesen a listán elfoglalt helyezések sem változtak: az élen a nemzetközi szervezetek állnak, míg a kormány, a parlament és a politikai pártok továbbra is sereghajtók.
Intézmények bizalmi indexe (10-es skálán) | |||
november | december | változás | |
ENSZ | 5,3 | 5,4 | fel |
Alkotmánybíróság | 5,3 | 5,3 | - |
Európai Unió | 5,3 | 5,3 | - |
NATO | 5,1 | 5,1 | - |
Bíróságok | 4,6 | 4,7 | fel |
Ombudsmanok | 4,7 | 4,6 | le |
Rendőrség | 4,5 | 4,6 | fel |
Civil szervezetek | 4,4 | 4,5 | fel |
Köztársasági elnök | 4,4 | 4,4 | - |
Önkormányzatok | 4,1 | 4,2 | fel |
Egyházak | 3,8 | 3,9 | fel |
Kormány | 2,8 | 2,8 | - |
Parlament | 2,7 | 2,8 | fel |
Politikai pártok | 2,2 | 2,3 | fel |
A felmérést az NRC 2008. december 27-30. között végezte 1000 internet-használó online megkérdezésével. Az adatbázist az TNS-NRC InterBus kutatásának offline adataival súlyoztuk, így az a legfontosabb demográfiai ismérvek tekintetében reprezentatív a legalább hetente internetező 18-69 éves magyar lakosságra nézve.