Netpolgárok: konzerválódott pesszimizmus, de még nem letargia
Változatlan pesszimizmus jellemzi a magyar internetezőket: a hvg.hu NetHangulat index értéke november végén is ugyanúgy 18 ponton áll, mint egy hónappal korábban – derül ki az NRC Piackutató felméréséből. Az internetezők közhangulatára a közelgő ünnepek sincsenek jó hatással: csupán minden tizedik netpolgár optimista, 87 százalékuk szerint viszont rossz irányba mennek a dolgok.
A Nethangulat mérések elején, 2005 őszén még 40 pont feletti (és a választások környékén az 50 pontot is megközelítő) index 2006 júniusában, a megszorító intézkedések bejelentése után zuhant egyetlen hónap alatt 40-ről 27 pontra, majd sokáig egy viszonylag szűk intervallumban ingadozott – ebből a sávból lépett ki március-áprilisban, és most október-novemberben is: a jelenlegi 18-as az index történetének második legalacsonyabb értéke.
A hvg.hu NetHangulat Index alakulását (lásd a grafikont) meghatározó alapkérdés a korábbi hónapokkal megegyező módon januárban is a következő volt: Általában milyennek látja Ön a magyarországi helyzetet? Inkább jól vagy inkább rosszul alakulnak a dolgok?
A NetHangulat index ötvenes értéke tekinthető középpontnak. A középpontnál alacsonyabb értékek pesszimista, az ennél magasabb értékek optimista hangulatot jelentenek. A középponttól való távolság a pesszimizmus vagy az optimizmus mértékét határozza meg. Eszerint az internetezőket az elmúlt tizenkét hónap mindegyikében borúlátó hangulat jellemezte. Az optimisták aránya november végén mindössze 10 százalék volt, azoké pedig, akik szerint Magyarországon rossz irányba mennek a dolgok, 87 százalék – bár ez utóbbi érték október óta nem változott, a nyár végéhez képest 10 százalékponttal nőtt.
Magyarországon inkább jól vagy inkább rosszul alakulnak a dolgok? | |||
szeptember | október | november | |
Optimista | 14% | 10% | 10% |
Nem tudja megítélni | 4% | 3% | 3% |
Pesszimista | 82% | 87% | 87% |
Az index értékének csökkenésével fokozatosan tűnik el a különbség az egyes demográfiai szegmensek közhangulatában. Ennek ellenére a férfiak (19 pont) még mindig valamivel optimistábbak, mint a nők (17 pont), és az 50 év felettiek (27 pont) is bizakodóbbak, mint a legfiatalabbak (17 pont) – a különböző településtípusokon élő internetezők hangulatában viszont november végén nem volt számottevő különbség.
Az ország jelenlegi helyzete | Az ország várható helyzete egy év múlva | |
2007. XII. | 29 | 30 |
2008. I. | 28 | 30 |
2008. II. | 28 | 29 |
2008. III. | 27 | 28 |
2008. IV. | 25 | 27 |
2008. V. | 27 | 29 |
2008. VI. | 28 | 30 |
2008. VII. | 28 | 31 |
2008. VIII. | 30 | 31 |
2008. IX. | 28 | 29 |
2008. X. | 26 | 27 |
2008. XI. | 24 | 25 |
A válaszadók a kutatás során nem csak általánosságban, hanem egyes tényezők szerint lebontva is értékelték az ország jelenlegi és jövőbeli helyzetét. A megkérdezettek az iskolai osztályzatoknak megfelelően ötös skálán külön értékelték a demokrácia működését, a gazdasági helyzetet, az egészségügyi ellátást, a közlekedést, a szociális ellátást és az ország nemzetközi megítélését. Az ország helyzetét kifejező mérőszámok a NetHangulat indexhez hasonlóan egytől százig vehetnek fel értékeket. Középpontnak az 50 tekinthető – az ennél alacsonyabb értékek negatív, a magasabbak pozitív előjelű helyzetértékelést vagy várakozást mutatnak.
A tapasztalatok azt mutatják, hogy az ország vélt helyzetét jelző mérőszám alakulása nem követi szorosan az általános közhangulatot jelző NetHangulat index mozgását – augusztus óta azonban ennél az indexnél is csökkenést regisztráltunk, ráadásul ez a csökkenés novemberre sem állt meg: az index jelenleg 24 ponton áll, ennél alacsonyabbat idén még nem mértünk, és a Nethangulat mérések történetében is csak egyetlen alkalommal: 2006 augusztusában, akkor 22 pontot. A netpolgárok továbbra is az ország gazdasági helyzetét látják a legborúsabban: ötös skálán csak 1,63-os átlagértéket adtak ennek a tényezőnek – de a legmagasabbra értékelt tényező, a közlekedés is jóval a közepes szint alatt szerepel 2,32-os értékkel. Figyelemreméltó, hogy az utóbbi hónapokban az ország nemzetközi megítélése kapja az egyik legalacsonyabb értéket – most novemberben mindössze 2,03-ot –, vagyis a netpolgárok véleménye szerint a kormányválság és az ősszel kirobban pénzügyi válság hatására romlott a hazánkról kialakult nemzetközi kép.
A jelenlegi helyzetre vonatkozó mutatóhoz hasonlóan októberről novemberre két pontot csökkent annak az indexnek az értéke is, amely az egy évvel későbbi várakozásokat mutatja. Ez az index jelenleg 25 ponton áll, vagyis egy ponttal még mindig megelőzi a jelenlegi helyzet mutatóját, ami arra utal, hogy a netpolgárok nagyon kismértékű optimizmussal tekintenek a közeli jövőbe, és abban mindenképpen bíznak, hogy a jelenleginél rosszabbra nem fordul a helyzet. Némi javulást várnak az ország gazdasági helyzetében és – ezzel párhuzamosan – nemzetközi megítélésünkben is.
Az egyén jelenlegi helyzete | Az egyén várható helyzete egy év múlva | |
2007. XII. | 49 | 51 |
2008. I. | 51 | 54 |
2008. II. | 48 | 52 |
2008. III. | 48 | 51 |
2008. IV. | 47 | 51 |
2008. V. | 49 | 52 |
2008. VI. | 49 | 54 |
2008. VII. | 49 | 54 |
2008. VIII. | 51 | 55 |
2008. IX. | 49 | 52 |
2008. X. | 48 | 49 |
2008. XI. | 49 | 49 |
A kutatás során az internetezőket arra is megkértük, hogy ötös skálán értékeljék saját jelenlegi és jövőbeli helyzetüket: az anyagi helyzet, a munka (tanulás) és az emberi kapcsolatok tekintetében. Az egyéni helyzetet kifejező mérőszámok a korábbiakhoz hasonlóan egytől százig vehetnek fel értékeket. Középpontnak az 50-es érték tekinthető, amelynél alacsonyabb értékek negatív, a magasabbak pozitív előjelű helyzetértékelést vagy várakozást mutatnak. Az internetezők a vizsgált dimenziók közül emberi kapcsolataikat értékelik a legjobbnak és anyagi helyzetüket a legrosszabbnak. Ez a sorrend a felméréssorozat kezdete óta nem változott.
Mint ahogy az is megfigyelhető a kezdetek óta, hogy az internetezők saját személyes helyzetüket lényegesen jobbnak ítélik, mint az országét, ráadásul éveken át bíztak abban, hogy egy év múlva – elsősorban anyagi helyzetük javulásának köszönhetően – még jobban élnek majd. Ez utóbbi jelenség ma már nem figyelhető meg: a két index értéke egyaránt 49 ponton áll. Az internetezők tehát egyelőre nem érzik saját bőrükön az ország nehéz helyzetét, de már nem is számítanak arra, hogy anyagi helyzetük javulni fog a következő egy évben – igaz, a helyzet rosszabbodásával sem számolnak, ami a körülményeket figyelembe véve mindenképpen egyfajta optimizmusra utal.
Az elmúlt hónapban egyik vizsgált intézmény presztízse sem változott a hibahatárt meghaladó mértékben – így természetesen a listán elfoglalt helyezések sem változtak: az élen a nemzetközi szervezetek állnak, míg a kormány, a parlament és a politikai pártok továbbra is sereghajtók.
Intézmények bizalmi indexe (10-es skálán) | |||
október | november | változás | |
ENSZ | 5,3 | 5,3 | - |
Alkotmánybíróság | 5,2 | 5,3 | fel |
Európai Unió | 5,2 | 5,3 | fel |
NATO | 4,9 | 5,1 | fel |
Ombudsmanok | 4,6 | 4,7 | fel |
Bíróságok | 4,6 | 4,6 | fel |
Rendőrség | 4,4 | 4,5 | fel |
Köztársasági elnök | 4,2 | 4,4 | fel |
Civil szervezetek | 4,2 | 4,4 | fel |
Önkormányzatok | 4,2 | 4,1 | le |
Egyházak | 3,8 | 3,8 | - |
Kormány | 2,8 | 2,8 | - |
Parlament | 2,7 | 2,7 | - |
Politikai pártok | 2,2 | 2,2 | - |
A felmérést az NRC 2008. november 27-30. között végezte 1000 internet-használó online megkérdezésével. Az adatbázist az TNS-NRC InterBus kutatásának offline adataival súlyoztuk, így az a legfontosabb demográfiai ismérvek tekintetében reprezentatív a legalább hetente internetező 18-69 éves magyar lakosságra nézve.