Elvárja-e ön, hogy a képviselők ne kapjanak fizetést?
A gazdasági válság miatti megszorító intézkedések, a képviselői költségtérítés kurta-furcsa adóztatása mellett a megvágott tiszteletdíjak miatt is sajtóhír lett mostanában a politikusokból. A csökkentett jövedelmek révén megspórolt pénz tulajdonképpen semmire sem elég, de az érintett önkormányzati képviselőknek - pártállástól függetlenül - szolidaritás és gesztus a jelszavuk.
„Ne legyünk álszentek, senki sem örül annak, ha csökken a havi bevétele, ez pártállástól függetlenül így van” – mondta az egyik, neve elhallgatását kérő forrásunk az önkormányzati képviselők tiszteletdíjának csökkentése körüli konszenzusos megállapodásokkal kapcsolatban. Néhány településen ugyanis már döntöttek arról, hogy igazodva a gazdasági válság okozta körülményekhez, a helyi képviselők lemondanak tiszteletdíjuk egy részéről, sorsközösséget vállalnak a csökkenő bevételekből gazdálkodó és áremelkedéssel számoló szavazóikkal. Információink szerint a parlamenti folyosókon ilyenről nem ötleteltek. Vélhetően a költségtérítésük és költségátalányuk után jövőre fizetendő – Magyarországon a legalacsonyabb jövedelemadónak számító – 15 százalékot elég áldozatvállalásnak tartják. A tiszteletdíj mérséklése tehát az önkormányzati képviselők kiváltsága, a helyi politizálás eleme marad.
© Stiller Ákos |
Az országban elsőként a csődközeli Pécsett vetették fel az azóta terjedő ötletet – legalábbis a baranyai megyeszékhelyen így tudják. Az ok betűre pontosan megegyezik a fővárosi indokkal: „így kívántak a képviselők szolidaritást vállalni a közszféra dolgozóival, akik jövőre nem részesülnek béremelésben, és elesnek a 13. havi juttatástól”. A városvezető MSZP–SZDSZ-koalíció indítványa nem aratott osztatlan sikert, Majdik Miklós fideszes képviselő egyenesen demagógnak nevezte. „Ugyanakkor az ellenzéki Fidesz–KDNP-frakció vezetője, Páva Zsolt megértette és támogatta az elképzelést és méltatlannak nevezte a vitát, amely ekörül kialakult frakciótársai részéről” – mondta lapunknak Nyögéri Lajos, a pécsi közgyűlés MSZP-frakciójának vezetője. A több milliárdos hiánnyal küzdő város évi 8-9 millió forintot takaríthat így meg, ami a képviselőknek fejenként havi 10-15 ezer forint mínusz jelent. Arra kérdésre, hogy ez az összeg mire elég, azt a tájékoztatást kaptuk: még nem tudják, mire fordítják ezt a pénzt, „talán valamilyen szolidaritási akcióra”.
Megfelezték juttatásukat a hódmezővásárhelyi képviselők is: 100 ezer forint helyett 50 ezret kapnak majd havonta. Emellett megszüntették a bizottsági elnöki és bizottsági tagságért járó díjakat, eltörölték a részönkormányzati és külső bizottsági tagok tiszteletdíját és a tanácsnokok díjazását is. A döntéstől évi 50 millió forint megtakarítást várnak. „A városvezetőknek jó példával kell elöljárniuk, s egy közösség szociális viszonyaihoz kell igazítani a képviselők javadalmazását” – mondta a hvg.hu-nak Lázár János, a megyei jogú város fideszes polgármestere, országgyűlési képviselő, akit idén a legmagasabb költségtérítést felvevő honatyaként sokat idézett az országos sajtó. A politikus elmondta: a csökkentés miatt a városi kasszában maradó pénzt egy ad hoc bizottság kezeli majd, amelyhez bajba jutott vállalkozók fordulhatnak segítségért.
Már november elején cikkeztek arról, hogy a szegedi polgármester, Botka László a tiszteletdíj 10 százalékos csökkentését javasolja majd. Egyelőre azonban nem született döntés, a város a december 19-i közgyűlésen tárgyalja a kérdést. Bár az egy hónappal ezelőtti hírekben az szerepelt: Szondi Ildikó szocialista képviselő azt mondta, Szeged eddig is önmérsékletet tanúsított, a képviselői tiszteletdíj „folyamatosan olvadt"; míg Szabó László fideszes politikus úgy fogalmazott: a 10 százalékos csökkentés „szép kezdeményezés, de nem célravezető".
Van, ahol pedig már el is vetették az ötletet. A Tolna megyei közgyűlés jobboldali többsége elutasította a képviselői tiszteletdíjak 15 százalékos csökkentésére tett szocialista javaslatot. A szintén a szolidaritás jelszavával benyújtott javaslattal kapcsolatban Puskás Imre, a közgyűlés fideszes elnöke a szocialista javaslatra úgy reagált: az önkormányzat 2009-es költségvetési koncepciójában megjelenik a szolidaritás, mások mellett abban, hogy a külföldi utakon részt vevő képviselők ne vegyenek fel napidíjat. Az elnök hozzátette: a közgyűlés tagjainak országosan a legalacsonyabb a tiszteletdíja, és nem tartja arányosnak, ha ezt tovább csökkentik.
Bár a hvg.hu által megkérdezett városokban a mostanihoz hasonló felajánlást korábban még nem tettek, más településeken volt már rá példa, hogy a képviselők efféle gesztust gyakoroltak, leginkább a város vagy a falu anyagi nehézségei miatt. A vidéki önkormányzati képviselők többsége főállás vagy nyugdíj mellett végzi a megbízatásából rá háruló feladatokat. Villányban szeptember végén mondtak le a képviselők tiszteletdíjukról – nem a válság, hanem a helyi oktatási intézmény fenntartása érdekében. Álljon itt még néhány példa: 2004-ben Ágfalván az alpolgármester és az önkormányzati képviselők mondtak le több mint hét és fél millió forintnyi tiszteletdíjukról, hogy a „pénzt a település fejlődésére fordítsák” – nyilatkozták akkoriban. Ugyanebben az évben Szécsényben juttatásuk feléről mondtak le a képviselők a város rossz anyagi helyzete miatt, havi illetményüket 33 ezerről 16 500 forintra csökkentették. 2007-ben Lázi község honlapján a következő híradás szerepelt: „a képviselőtestületi tagok 9 havi tiszteletdíjukról lemondtak, decemberben 3 havi tiszteletdíjat (bruttó 60 000 Ft) kapnak kézhez. (Bódis Ferenc alpolgármester erről a 3 havi összegről is lemondott, a 2008-as kétyi kirándulás javára.)”. 2006 októberében Ramocsaházán döntöttek nadrágszíjuk meghúzása mellett a politikai feladatot vállalók, ezzel 8 millió forinttal több maradt a település kasszájában.