2008. november. 30. 14:34 MTI Utolsó frissítés: 2008. november. 30. 13:53 Itthon

Kóka: nem szabad megszavazni a rossz adójavaslatokat

Kóka János hétfőn azt fogja javasolni az SZDSZ országgyűlési képviselőcsoportjának, hogy ne szavazzák meg a kormány által a jövő évre benyújtott adóterveket – mondta vasárnap a frakcióvezető.

A „gyenge és sok sebből vérző költségvetés” elfogadását azért támogatta az SZDSZ frakciója, hogy ezáltal megelőzzenek egy még nagyobb krízist – közölte Kóka János. Hozzátette: felelős ellenzéki pártként azonban a rossz adótörvényeket nem szabad megszavazniuk.

A frakcióvezető azt mondta, hogy a kormány által benyújtott adócsomag szinte semmit nem tartalmaz azokból a szükséges lépésekből, amelyek előrelendíthetnék a gazdaságot. A frakcióvezető szerint, ha meg akarjuk őrizni a hazai vállalatok versenyképességét, akkor – a térségben utolsóként - Magyarországnak is be kell szállnia az adóversenybe. Megjegyezte, hogy a jövő héten már készen állnak majd a javaslataik, amelyeket a vállalkozói érdekképviseletek tagjaival is egyeztetnek a benyújtás előtt.

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.