2008. október. 22. 08:35 MTI Utolsó frissítés: 2008. október. 22. 08:16 Itthon

Gyenesei: kulturális misszió volt a zenés vígjáték ügyében írt levél

Az önkormányzati miniszter kulturális misszióként tekint arra, hogy levélben ajánlotta a színházat fenntartó városok polgármestereinek „egy földije remekbe szabott zenés vígjátékát” - írta a szerdai Népszava.

A lap abban az ügyben kereste meg Gyenesei Istvánt, amely miatt hétfőn Deutsch Tamás fideszes parlamenti képviselő interpellációban vonta őt kérdőre, Gusztos Péter szabad demokrata politikus pedig lemondásra szólította fel. A Népszava kérdésére Gyenesei István elmondta, "a Kikötő című és egy másik színdarab is" szerepelt abban a levélben, amelyet a közelmúltban küldött szét a városvezetőknek.

„Nem igazán értem Deutsch képviselő felháborodását, mivel Érd, Kaposvár és Kecskemét polgármesterei ugyanezért például köszönetet mondtak, és arról tájékoztattak, hogy műsorra veszik a színműveket” - közölte Gyenesei, aki hozzátette: „ezeket a településeket fideszes politikusok vezetik”. A tárcavezető kiemelte: a turizmusért is felelős miniszterként nemcsak lehetősége, de kötelessége is, hogy ilyen „kulturális misszióra” vállalkozzon, hiszen 2009 a kulturális turizmus éve lesz, melynek színes programjába "a jó színdarabok is beleférnek, hiszen vonzzák a közönséget".

Arra reagálva, hogy Gusztos Péter a blogján hétfőn arról írt: a magyar közéletben nincs szükség olyan vezetőkre, akik a rokonokat, barátokat a miniszteri pozíciót felhasználva próbálják helyzetbe hozni, Gyenesei István kijelentette: "elmúlt az az idő Magyarországon, mikor egy miniszter ajánlását kötelezőnek kell venni".  Ha arra érdemes programot lát, hall, akkor a jövőben is tájékoztatni fogja a településvezetőket, és természetesen ezért nem fog lemondani - mondta a miniszter a Népszavának.

 

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.