2008. szeptember. 23. 09:28 MTI Utolsó frissítés: 2008. szeptember. 23. 09:28 Itthon

Nyilvántartásba veszik a végrendeleteket

Országos nyilvántartást állítanak fel jövőre az ügyvédek és a közjegyzők által készített, vagy náluk letétbe helyezett végrendeletekről az igazságügyi és rendvédelmi tárca rendelettervezete szerint - írja keddi számában a Népszabadság.

Parti Tamás, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara szóvivője elmondta, hogy a jelenlegi adatbázis csak a közjegyzőknél lévő végintézkedéseket tartalmazza. Ha a végrendelet nem kerül be az adatbázisba, előfordulhat, hogy a dokumentum a fiókban marad, esetleg az ellenérdekű felek egyszerűen széttépik - érvelt a szóvivő.

Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke szerint az emberek többségéből egyelőre hiányzik az előrelátás, és nem jellemző, hogy viszonylag fiatalabb korban, akár egy váratlan tragédiára is felkészülve végrendelkezzenek. Az elnök mindazonáltal fontosnak tartja az adatbázis bővítését, mert az a jogbiztonságot szolgálja, azt, hogy a kedvezményezettek mindenképpen hozzájutnak a jussukhoz. Bánáti arra hívta fel a figyelmet, hogy a végintézkedés így is bármikor módosítható lesz.

A kiterjedt család, az előre látható konfliktusok már kisebb vagyon esetén is sokakat sarkallnak arra, hogy a végintézkedéssel maguk előzzék meg az örökösök közötti huzavonát. A bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló, jövő januártól hatályba lépő törvény hatására szintén nőhet a végrendeletek száma. Különösen igaz ez, ha a korábbi kapcsolatokból gyermekek is születtek.

Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.