2008. augusztus. 12. 17:14 MTI Utolsó frissítés: 2008. augusztus. 12. 17:42 Itthon

Naponta 120 rendőr a Szigeten

Naponta körülbelül 120 rendőr teljesít szolgálatot a Sziget fesztiválon és a rendezvény közvetlen környezetében.

Tóth Gábor budapesti rendőrfőkapitány elmondta, hogy kollégáik egy része egyenruhás, másik része pedig civil nyomozó. Sokan vannak a helyszínen a kábítószer-bűnözés elleni szolgálattól, ugyanis ez a probléma az elmúlt években is aktívan jelentkezett. Mellettük a Szigeten dolgoznak gépkocsi-feltöréses bűncselekményekkel foglalkozó rendőrök is, valamint a főkapitány szavai szerint szinte az egész zseblopási osztály ott dolgozik. 
 
A bűncselekmények száma egyik évben sem érte el a háromszázat, a legjellemzőbb a sátrak kifosztása és a zseblopás volt.
 
Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.