2008. július. 21. 08:37 MTI Utolsó frissítés: 2008. július. 21. 08:34 Itthon

Kormányzati kérésre állították le a kuruc.infót

A magyar hatóságok kérésére hallgattatták el az Egyesült Államokban a kuruc.info internetes portált - idézte Draskovics Tibor igazságügyi és rendvédelmi miniszter szavait a hétfői Népszabadság és a Magyar Nemzet.

A magyar szervek két hete kérték az amerikai hatóságok segítségét. A Magyarország és az Egyesült Államok között fennálló jogegyezmény értelmében kérték az amerikai hatóságokat, hogy intézkedjenek - mondta Draskovics Tibor hétvégén a Hír TV-nek.

A két napilap hétfői számában rámutatott arra, hogy a kormányszóvivő korábban tagadta, hogy a magyar hatóságoknak köze lett volna a weboldal betiltásához.

A lap betiltását egy éve Gyurcsány Ferenc is kezdeményezte már, akkor az amerikaiak arra hivatkozva utasították el a magyar kérést, hogy nem sérthetik meg a szólásszabadságot - tette hozzá a két politikai lap.

A Magyar Nemzet rámutatott, hogy az amerikai szervereken működő kuruc.info-t a budapesti melegfelvonulás előtt két nappal bénították meg. Néhány nap múlva egy másik szerverről újraindították az oldalt, de azt az új szolgáltató is leállította - írta a napilap.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.