2008. július. 17. 14:27 MTI Utolsó frissítés: 2008. július. 17. 14:17 Itthon

Életveszélyesen megfenyegették a romaügyi államtitkárt

Teleki László romaügyekért felelős miniszterelnöki megbízott életveszélyes fenyegetést kapott e-mailben. Erről a szocialista képviselő az MSZP frakcióvezetőjével közösen tartott sajtótájékoztatóján beszélt csütörtökön Budapesten.

A politikus véleménye szerint ez azzal lehet összefüggésben, hogy szerdán köszönetet mondott az amerikai nagykövetnek, amiért az Egyesült Államok megszüntette a kuruc.info nevű szélsőjobboldali portál működését.

Teleki László a sajtótájékoztatón felolvasta a gyalázkodó elektronikus üzenetet, amelynek feladója azzal fenyegetőzött, hogy a politikust és családját is felgyújtja. Az e-mailt egy magánembertől, ingyenes levelezőrendszeren keresztül kapta.

Kiemelte, a levél írója csak annyit ért el, hogy még inkább szóvá lehet tenni az ilyen szélsőséges megnyilvánulásokat.

A politikus reményét fejezte ki, hogy - bár ez a korábbi felszólításaira nem történt meg - Orbán Viktor, a Fidesz elnöke most elhatárolódik a Jobbiktól és a Magyar Gárdától.

Hangsúlyozta, társadalmi, politikai összefogással kell a szélsőségek ellen fellépni. Mint mondta, el kell gondolkodni azon, hogyan lehet így egy jobb Magyarországot építeni.

Teleki László azt mondta, hogy nem kért védelmet a rendőrségtől, de az ORFK-t és a Nemzetbiztonsági Hivatalt is tájékoztatta a történtekről.

Megjegyezte, hogy romaügyekért felelős politikai államtitkárként többször megfenyegették már, de ilyen durva, és komolynak tűnő gyalázkodást még nem kapott. Hozzátetette: sem ő, sem családja nem fél.

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.