2008. június. 04. 15:29 MTI Utolsó frissítés: 2008. június. 04. 15:20 Itthon

Bíróság előtt a szigetvári romákat verő fiatalok

A Pécsi Városi Bíróság a jövő hónapban kezdi tárgyalni azon öt fiatalember ügyét, akik a vád szerint származása miatt vertek meg egy roma asszonyt és lányát még idén januárban Szigetváron - közölte a bíróság sajtószóvivője.

Az ügyészség nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport tagja elleni erőszak bűntette címén emelt vádat a barcsi illetőségű elkövetőkkel szemben, akik először július 8-án állnak bíróság elé. Ha tettük bebizonyosodik, kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztésre számíthatnak - tette hozzá Hajdu István.

A szóvivő utalt rá: a vádirat szerint a fiatalemberek január 22-én kifejezetten azért utaztak Szigetvárra, hogy ott romákat bántalmazzanak. Az asszonyt és 17 éves lányát a belvárosban verték meg, az áldozatok nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek.
 
Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?