„Felháborító, amit a főváros megenged magának BKV-ügyben”
Méltatlan és felháborító, amit a főváros vezetése Pest megyével és az ország összes településével szemben megenged magának - jelentette ki Szűcs Lajos (Fidesz), a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségének társelnöke, a Pest Megyei Közgyűlés elnöke a BKV finanszírozásával kapcsolatban.
Megjegyezte: "Demszky Gábort egyedül a főváros érdekli", de a fővároson kívül még 3200 település van az országban, ahol ugyanúgy élnek emberek, mint Budapesten és ők is szeretnének jól élni. Szűcs Lajos ehhez hozzátette: Pest megyében, az ország legnagyobb megyéjében 1,3 millió ember él, a megyei önkormányzat hivatalában 130 ember dolgozik, miközben a fővárosi önkormányzat hivatalában több mint 1200-an. Ez is mutatja, "a hatalmas vízfejet, aminek a tetején ül maga Demszky Gábor" - mondta.
A főpolgármester felvetésére, hogy megoldást jelentene a BKV finanszírozási gondjaira, ha a Budapesten beszedett szja-ból húsz százalék maradna a fővárosnál a jelenlegi alig egy százalék helyett, kijelentette: "Demszky Gábor egyébként Pest megyei lakó, mégis a személyi jövedelemadóját a fővárosnak szeretné megtartani, hiszen van egy állandó lakóhelye Budapesten is".
Szűcs Lajos megjegyezte: az agglomeráció települései, "ahová a kék busz kijár", jelentős mértékben részt vállalnak a BKV finanszírozásából. Demszky Gábor nyilatkozatai, amelyek azt szajkózzák, hogy az agglomerációban élő emberek okozzák a BKV veszteségét, azok egyszerűen nem igazak - mondta. Demszky Gábor a múlt héten azt mondta, az agglomerációs településeknek a nyugati példát követve részt kellene vállalniuk a BKV-járatok költségeiből. Mint mondta, a 70 körüli agglomerációs önkormányzat közül csak néhány, így Törökbálint és Budaörs fizet a BKV-nak, a többség mellőzi ezt.