2008. március. 12. 17:10 hvg.hu Utolsó frissítés: 2008. március. 12. 17:04 Itthon

Gyurcsány vizitdíjról, pénztárakról: nem hajt már bennünket a tatár

Az igenekkel válságos helyzetbe kerül a magyar egészségügy, hacsak nem avatkozunk be – írja Gyurcsány Ferenc mai blogbejegyzésében.

A miniszterelnök a vizitdíjról és a kórházi napidíjról is gondolkozik netes naplójában. A Magyar Orvosi Kamara elnökének szavaira emlékszik (ahogy tette azt ma Horváth Ágnes egészségügyi miniszter is), mely szerint a díjakból befolyó összeg nem jelentős. „De ha nem jelentős a bevétel, akkor miért kell most kompenzálni?” – szól a kormányfő költői kérdése a kieső bevételek pótlásának igényére utalva.

A miniszterelnök a választók tudatos megtévesztéséről, politikai csalásról ír. „Az embereknek jövőt ígérnek, majd válságot kapnak cserébe. Állítólag” - írja. Gyurcsány Ferenc a felelős személyét is keresi. Szót ejt még a pénztárakról is, amelyek esetében fokozatos „előremenést” sejtet, a szabályozott verseny fontosságát hangsúlyozva.

„De talán egy vezetőtől az a fajta rugalmasság sem megengedhető, hogy az ember mindig azt mondja, amit hallani szeretnének tőle” – írja a poszt végén, hozzátéve, hogy ő maga kitart nézetei mellett, majd figyelmet és folyamatos konzultációt ígér.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.