2008. március. 10. 11:48 MTI Utolsó frissítés: 2008. március. 10. 11:40 Itthon

Hódmezővásárhelyen már nem szednek vizitdíjat

A vasárnapi ügydöntő népszavazás eredményére tekintettel a hódmezővásárhelyi Erzsébet kórház és rendelőintézetben már nem szednek vizitdíjat és kórházi napidíjat a betegektől - közölte Kallai Árpád főigazgató.

A szakember elmondta, a díjszedés azonnali megszüntetéséről a Hódmezővásárhelyen élő polgárok szavazatainak számára és arányára tekintettel határozott. A megyei jogú városban csaknem 60 százalékos részvétel mellett a szavazók 88,3, illetve 86,8 százaléka támogatta a kórházi napidíj és a vizitdíj megszüntetését, vagyis a szavazásra jogosultak több mint fele igennel voksolt - tette hozzá a főigazgató. Kallai Árpád közölte, döntését a kórház fenntartójával, a hódmezővásárhelyi önkormányzattal egyeztetve, annak egyetértésével hozta meg.
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.