2008. január. 31. 19:37 MTI Utolsó frissítés: 2008. január. 31. 19:35 Itthon

Határidőre 383 képviselő adta le a vagyonnyilatkozatát

Az országgyűlési képviselők közül 383-an adták le határidőre vagyonnyilatkozatukat, egy képviselői státusz Deák András (KDNP) halála, illetve a közelmúltban eredménytelenül végződött választás miatt betöltetlen, az MSZP-s Horn Gyula és Toller László családja pedig jelezte: nem adnak le vagyonnyilatkozatot - tájékoztatott a parlament mentelmi bizottsága.

Mint írja a mentelmi bizottság tájékoztatójában, az, hogy a két szocialista képviselő nem ad le vagyonnyilatkozatot, azt jelenti: képviselői tiszteletdíjban nem részesülnek és képviselői jogaikat nem gyakorolhatják, de mandátumukat ez nem érinti.

A bizottsági tájékoztatás szerint az egyes vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségekről szóló törvény értelmében ugyancsak vagyonnyilatkozatot kell benyújtania az Állami Számvevőszék elnökének, a jegybank elnökének, alelnökeinek, a monetáris tanács és a felügyelő bizottság tagjainak, a legfőbb ügyésznek és helyetteseinek, a Gazdasági Versenyhivatal elnökének és elnökhelyettesének, a Versenytanács tagjainak.

Szintén vagyonnyilatkozatot kell beadnia a Közbeszerzések Tanácsa elnökének, alelnökének és tagjainak, a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács elnökének és tagjainak, illetve az ORTT elnökének és tagjainak.

"A felsorolt tisztségviselők mindegyike határidőben eleget tett vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségének" - olvasható a mentelmi bizottság kommünikéjében. A közleményben azt is jelzik, ez összesen 55 személyt érint.

Az országgyűlési képviselők vagyonnyilatkozat-tételi határideje csütörtökön járt le, a képviselők és a tisztségviselők vagyonnyilatkozata február 1-jétől megtekinthető az Országgyűlés honlapján.

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.