2008. január. 19. 16:04 MTI Utolsó frissítés: 2008. január. 19. 16:05 Itthon

Schirilla átúszta az egyfokos Dunát, utána még lubickolt

Ifjabb Schirilla György Kalocsánál folytatta Duna-átúszó sorozatát, idei második kísérlete is sikeresen zárult.

Ifj. Schirilla György szombaton Kalocsánál folytatta Duna-átúszó sorozatát, idei második kísérlete is sikeresen zárult.

A sportember 14 órakor kezdte meg úszását a mindössze egy fokos Dunában - 5-6 ezer néző előtt -, amelynek külön érdekessége volt, hogy a közönség egy része az őt kísérő kompról kísérhette figyelemmel a próbát. 

"Remekül sikerült a mai úszás, a nézők szenzációsak voltak, én pedig olyannyira élveztem a bemutatót, hogy miután átértem a túlpartra, kimentem a közönséghez, majd még két percre visszamentem a Dunába" - nyilatkozta Schirilla.

Schirilla elsődleges célja továbbra is a hagyományőrzés - édesapja ugyanis 1957-től 37 éven keresztül rendszeresen átszelte télen a Dunát -, de fontos számára az egészséges életmód népszerűsítése, illetve a közönség szórakoztatása is.

Az idei sorozat első úszására két hete Vácon került sor, a legutóbbi hétvégén azonban Schirilla nem úszhatott a Dunában, mert Moszkvában, a helyi rozmár klub meghívásának tett eleget és az egyesület tagjaival úszkált az orosz fővárostól néhány km-re fekvő tóban.

A rendszeresen nagy érdeklődésre számot tartó "turné" jövő szombaton Gödön zárul.

Hirdetés
hvg360 Nemes Nikolett 2025. január. 10. 15:00

„Nem az az érdekes, hogyan ülsz, hanem hogy tíz-húsz percenként mozdulj meg” – minden, amit megtehetünk a gerincünk egészségéért

204 ország között Magyarország jár az élen a derékproblémák terén. Hogyan jutottunk idáig? Milyen képességeinket veszítjük el a kevés mozgás következtében, és miként befolyásolja a mentális állapotunk a mozgásszervi problémáinkat? Mi az az exercise snack, és miért kellene úgy, mint egy falat kenyér? Miért tévedés, hogy az úszás a gerincbetegek Szent Grálja, és hogyan kellene jól mozognunk? Ádám Judit gyógytornásztól és Almásy Csilla gyógytornász-fizioterapeutától szinte mindent megtudtunk a gerinc egészségmegőrzéséről, amit csak lehet.