2008. január. 05. 16:35 MTI Utolsó frissítés: 2008. január. 05. 16:18 Itthon

Sikeresen átúszta a jeges Dunát Schirilla György

Schirilla György szombaton sikeresen úszta át a jeges Dunát Vácnál, hagyományos téli sorozatának első állomásán.

A sportember elmondta, hogy közel tíz percet tempózott a folyóban, és próbálkozását jégtáblák nehezítették. "Ez a mostani nagyon kemény erőpróba volt. A végtagjaim teljesen lefagytak az úszás végére, egy jégtábla pedig csúnyán megvágta a bal karomat, amit a helyi orvos ellátott" - mondta Schirilla. "A közönség most is csodálatos volt, több ezren nézték az úszásomat mindkét parton, ami extraerőt adott."

A sportember elsődleges célja továbbra is a hagyományőrzés - édesapja ugyanis 1957-től 37 éven keresztül rendszeresen átszelte télen a Dunát -, de fontos számára az egészséges életmód népszerűsítése, illetve a közönség szórakoztatása is.

A rendszeresen nagy érdeklődésre számot tartó úszássorozat január 19-én Kalocsán, 26-án pedig Gödön folytatódik.

Hirdetés
hvg360 Kovács István 2025. január. 10. 18:02

Igazi kommunista fellegvárban nyaral Orbán Viktor

Sarló-kalapácsos zászlók az út mellett, kirobbanthatatlan kommunista vezetés, Marx, Engels, Krisna és Visnu közös felvonulása és transzneműek ingyenes átműtése az állami klinikákon – mindez egy helyen van Indiában, és pont abban a szövetségi államban, Keralában, ahol Orbán Viktor a januári vakációját tölti.