2007. december. 17. 20:13 MTI Utolsó frissítés: 2007. december. 17. 20:17 Itthon

A sztrájk mérlege: nem volt komolyabb fennakadás

A vonatközlekedés kivételével nem okozott komolyabb fennakadást az általános, országosnak meghirdetett sztrájk hétfőn. A Liga Szakszervezetek azért hívtak fel munkabeszüntetésre, hogy a kormány vonja vissza az egészségbiztosítási törvényt, továbbá tiltakoztak az új nyugdíjszámítási szabályok ellen is.

Újságolvasó a Keleti pályaudvaron.
© MTI - Szigetváry Zsolt
A MÁV adatai szerint a vonatok több mint 50 százaléka közlekedett, ezek javarésze megérkezett a végállomásra is. A sztrájk miatt érezhetően kevesebben utaztak, mint a szokásos hétfői napokon, mert az utasok elbizonytalanodtak. A szervezet közleménye szerint a vasúttársaság forgalmi dolgozói a helyzetnek megfelelően szabályozták a vasúti közlekedést. A forgalomirányításban résztvevők 90 százaléka dolgozott.

A budapesti pályaudvarok közül a Déli pályaudvarra érkeztek és indultak vonatok. A Keleti pályaudvar zsúfoltsága miatt a pécsi IC-k a Déli pályaudvarra érkeztek és onnan is indultak. A Nyugati pályudvarra a sztrájk miatt nem érkeztek, és onnan nem is indultak vonatok.

A szombathelyi, illetve pécsi térségben, továbbá a dél-balatoni vonalon, ha késésekkel is, de jártak a vonatok. Az elővárosi vonatok egy részén is utazhattak, így például Kőbánya-Kispest és Cegléd, Budapest és Pusztaszabolcs, Rákospalota-Újpest és Vác között, valamint a lajosmizsei vonalon. A távolsági forgalomban Hatvan-Miskolc-Sátoraljaújhely között is üzemelt a vasút.

Miskolc térségében 11 óráig 42 vonat maradt ki a menetrendből, hét pedig rövidebb útvonalon közlekedett, a kocsivizsgálók, jegyvizsgálók és - kisebb arányban - a forgalmi szolgálattevők munkabeszüntetése miatt.

Reggel sem Szegedről, sem Békéscsabáról nem indultak el hat óra után a vonatok. A vezénylés átszervezésével 35-40 százalékban sikerült biztosítani a közlekedést a délelőtti órákra. Elsősorban kocsivizsgálók és vonatkísérők körében volt nagy a sztrájkolók száma.
 

© MTI - Szigetváry Zsolt
A szegedi pályaudvar nem indított és nem fogadott vonatokat a sztrájk miatt, így Szeged-Rendezőről, illetve Kiskundorozsmáról indultak, illetve fordultak vissza a vonatok Budapest felé. Békéscsabán szintén akadozott a vasúti közlekedés.

Pécs környékén a fővonalakon a közlekedés rendben zajlott. Pécsett hétfő reggel az IC vonatok elindultak, mert az éjszakai műszakban dolgozók előkészítették a szerelvényt.

A kocsivizsgálók sztrájkba léptek, de 8 óra 45 perckor átszervezték a munkát, ennek köszönhetően a távolsági és IC vonatok elindultak, kivéve egyet, amelynek a jegyvizsgálója sztrájkolt.

Szombathely térségében minden irányban közlekedtek a vonatok, fennakadás nem volt. Százalékos arányban délelőtt a munkába vezényeltek tíz százaléka csatlakozott a sztrájkhoz. Legtöbben a forgalommal összefüggő munkakörökben dolgoznak a sztrájkolók közül.

Öt napon belül kell döntést hoznia a bíróságnak a MÁV Zrt. és a MÁV-START Zrt. kérelméről - közölte a Fővárosi Bíróság, miután megérkezett a Fővárosi Munkaügyi Bíróságra a vasúti sztrájk jogellenességének kimondását kérő indítvány.

Buszjáratok, útlezárások (Oldaltörés)

A Volán-buszok rendben elindultak, miután még pénteken megállapodás született a sztrájk elmaradásáról. A Balaton Volánnál 25-en sztrájkoltak volna, de helyettük mások álltak reggel munkába. A Körös Volánnál reggel fél 7-ig volt munkabeszüntetés, de a délutánra tervezett folytatás elmaradt, mert kevesen vettek részt a reggeli sztrájkban.

A félpályás útlezárások egyedül a 47-es főúton, Szeged és Hódmezővásárhely között okoztak komolyabb fennakadást a forgalomban. Az Országos Rendőr-főkapitányság arról tájékoztatott, hogy kora délutánig 32 helyszínen volt félpályás útlezárás és 12 bejelentett demonstráció maradt el.

Ferihegyen menetrend szerint közlekedtek hétfőn reggel a repülőgépek az üzemanyag-kiszolgálók és a üzemeltetésen dolgozók kétórás sztrájkja alatt. A repülőtéri alkalmazottak közül mintegy tucatnyian sztrájkoltak.

Sztrájkoltak egyes kórházakban, de több helyen a dolgozók zöme visszalépett. Több száz oktatási intézmény is érintett volt a sztrájkban, a munkabeszüntetés mértéke eltérő volt. Szakszervezetek közlése szerint mintegy 32 ezren tartottak rövidebb, hosszabb sztrájkot.

Fél órás munkabeszüntetést tartottak a nap folyamán a GE Tungsram Zrt. zalaegerszegi gyárában is.

Hirdetés