A VDSZSZ feljelenti a törvénytelenül intézkedő munkaadókat
A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) feljelenti a munkaügyi főfelügyeletnél azokat a vasúti vezetőket, akik törvényellenesen meghosszabbítják a korábban szolgálatban lévő munkaidejét - mondta Gaskó István, a VDSZSZ elnöke hétfőn.
Az MTI információja szerint Sárospatakon, Halmajban, Szendrőn, Sátoraljaújhelyen, Celldömölkön, Tapolcán, Zalaegerszegen leváltják a sztrákolókat, illetve túlmunkát rendelnek el a munkabeszüntetésben részt venni nem kívánó vasutasok számára.
Gaskó István elmondta: a munkáltató úgy próbálja megakadályozni a sztrájkot, hogy műszakváltáskor nem engedi szolgálatba állni a sztrájkolót, a korábbi műszakban dolgozónak meghosszabbítják a szolgálatát 12 órán túl, ami törvényellenes és balesetveszélyes. Hozzátette, hogy ezzel az utasok testi épségét és a vagyonbiztonságot kockáztatják.
A VDSZSZ elnöke szerint "áll a vasút", a MÁV-nak "egy-két próbálkozása van a közlekedés biztosítására", de ez, mint fogalmazott, súlyosbítja a kárt. Alig van néhány utas, s az üresen közlekedő vonatok tovább növelik az üzemeltetési költséget - jegyezte meg Gaskó István.