2007. november. 27. 17:36
MTI
Utolsó frissítés: 2007. november. 27. 17:19
Itthon
Buszfolyosót alakítanak ki a XVII. kerületből az Örsig
A buszkorridor kialakítására azért is nagy szükség van, mert a buszok gyakran "beragadnak" a reggeli és a délutáni dugókba, így a 15-20 perces menetidő akár 50-70 percre is növekedhet.
Buszfolyosót alakítanak ki a XVII. kerületben Rákoskeresztúr központjától egészen az Örs vezér teréig - jelentette be Riz Levente (Fidesz) polgármester, aki elmondta, hogy a XVII. kerületben nincs kötöttpályás tömegközlekedés, tehát a lakók csak autóbusszal tudják elérni a belvárost. A Jászberényi útra tervezett buszfolyosó hatására viszont átlagosan 20 perccel lehet csökkenten a buszok menetidejét.
A tervet 2008 szeptemberében kezdik megvalósítani és 2009-ben fejezik majd be. A buszfolyosó az előzetes számítások szerint 1-1,2 milliárd forintba kerül. A polgármester bemutatta a Start 17 elnevezésű közlekedésfejlesztési akciótervet is, amelyet 2008 és 2020 között mintegy 1000 milliárd forintból szeretnének megvalósítani.
A tervben szerepel a buszsávok kialakítása, új vasúti megállóhelyek létesítése, P+R parkolók kialakítása, kerékpárutak építése, a kerületen átfolyó tranzitforgalom drasztikus csökkentése és 2013-ig a kerület minden közútjának szilárd burkolattal való ellátása.
Riz Levente, a sajtótájékoztató után két, összesen ötmillió forint értékű személygépjárművet adott át a kerületi rendőrkapitányságnak. Az átalakított gépjárműveket az önkormányzat finanszírozta. A polgármester ezzel kapcsolatban az MTI-nek elmondta, hogy bár a XVII. kerületben teljesít szolgálatot a legkevesebb rendőr, a kerület pedig az egyik legnagyobb Budapesten, mégis nagyon alacsony a bűnesetek száma.
A tavaly márciusban aláírt Budapest-szerződés bővítéséről tárgyalt hétfőn Budapesten Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Demszky Gábor főpolgármester; a tervek szerint az új szerződésről jövőre törvényt alkotnának. Ezeken a tárgyalásokon is szóba került már a Rákosmentét a belvárossal összekötő autóbusz-folyosó létrehozása.

2007. szeptember. 16. 13:30
Dugódíj bevezetését készíti elő a főváros vezetése
Itthon
MTI
2007. április. 03. 12:13