2007. november. 22. 08:57 MTI Utolsó frissítés: 2007. november. 22. 08:57 Itthon

Leépítés a mentőszolgálatnál?

Pluszforrást kér a jövő évi költségvetési előirányzathoz az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) főigazgatója és a szakszervezet vezetője, szerintük ugyanis e nélkül elbocsátásokra lehet szükség, és romolhat az ellátás színvonala - írja a csütörtöki Magyar Nemzet.

Az Egészségügyi Minisztérium nem tart ettől, s a betegszállítási feladatok csökkenésével magyarázza az ideinél alacsonyabb költségvetési támogatást. A tervek szerint az idei 24 milliárd forint helyett jövőre 22,9 milliárd forintból kellene gazdálkodnia a mentőszolgálatnak - olvasható a lapban.

Göndöcs Zsigmond főigazgató szerint a meghatározott költségvetési előirányzat betartásához súlyos takarékossági intézkedésekre lesz szükség. Azt azonban már nem akarta részletezni, hogy pontosan milyen intézkedésekre gondol, de annyit elmondott, hogy többek között létszámcsökkentésről lehet szó.

Toma Lajos, a Mentődolgozók Önálló Szakszervezetének vezetője úgy látja, ha a jelenlegi tervezeten nem sikerül változtatni, akkor elkerülhetetlen lesz a létszámcsökkentés. Persze nem feltétlenül egyszeri, nagyarányú elbocsátásra kell gondolni, hiszen van a létszámcsökkentésnek egy kevésbé látványos, kevésbé konfrontatív formája is, mégpedig az, ha a megüresedő álláshelyeket nem töltik be – hívta fel a figyelmet az érdekképviseleti vezető.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.