Rosszul gazdálkodott a mentőszolgálat
Meglepetésként érte az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) illetékeseit, hogy a szolgálat másfél milliárd forintos hiányáért az auditorok kizárólag a rossz gazdálkodást emlegetik – nyilatkozta a hétfői Napi Gazdaságnak a szolgálat gazdasági főigazgató-helyettese.
Az egészségügyi minisztérium nem erősítette meg, de nem is kívánta cáfolni a lap azon információját, hogy a gazdálkodási problémáknak személyi következményei is lehetnek. Kónya Zoltán, az OMSZ főigazgató-helyettese hangsúlyozta: egy alulfinanszírozott költségvetési intézménynek nehéz jól gazdálkodnia. Felhívta a figyelmet arra is, hogy közfinanszírozott intézmény esetében a csőd fogalma gyakorlatilag értelmezhetetlen.
A szakember szerint a deficit oka sajátos módon az az intézkedés, amely a korábbi hiányt volt hivatott csökkenteni; az ágazati reform részeként ugyanis az OMSZ-t úgy akarták korszerűsíteni, hogy leválasztják róla az amúgy igen jelentős kapacitásokat lekötő betegszállítást. Ez a tevékenység viszont komoly bevételeket hozott a szolgálatnak – emlékeztetett Kónya Zoltán.
A Napi Gazdaság információi szerint miközben létszámstop van érvényben, az OMSZ rendszeréből mintegy száz fő hiányzik.