2007. november. 06. 18:51 MTI Utolsó frissítés: 2007. november. 06. 18:50 Itthon

Gyurcsány: történelmi esélyt jelentenek a befolyó milliárdok

Történelmi esélyt ad Magyarország megújítására az a jelentős összeg, ami a következő években érkezik az országba - mondta Gyurcsány Ferenc kedden a Pest megyei Tápiógyörgyén, országjáró körútja első állomásán.

Az elmúlt 17 évben Magyarország elfordult a vidéktől, most viszont korábban soha nem látott összeg, 500-600 milliárd forint érkezik a vidék és ugyanennyi a mezőgazdaság fejlesztésére. Nagy baj, ha valakik el akarják venni az ország kedvét e források ésszerű felhasználásától - hangsúlyozta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, hozzátéve: ez az esély nemzeti felelősség kérdése.
 
Mindent meg kell tenni azért, hogy a pénzek elosztása, felhasználása átlátható, tiszta, ellenőrizhető legyen - fejtette ki Gyurcsány Ferenc. Az egész túl szép ahhoz, hogy úgy járjunk, mint a tenyerünkbe vett  homokkal, amely kipereg az ujjaink között - figyelmeztetett. Hozzátette: ez a pénz a magyar embereké kell hogy legyen, hogy ők gazdagodjanak általa.
 
A politikai háborúskodás közepette örvendetes módon alakulnak a Leader-program hathatós közreműködésével a települési közösségek, ahol az a kérdés, hogy az új feladatok megvalósítására hogyan fogjanak össze ismét az emberek - fejtette ki Gyurcsány Ferenc.
 
Ficsor Ádám, az FVM államtitkára elmondta: az EU szeptemberben elfogadta az ország  legújabb vidékfejlesztési programját, amely Európa legjobb programjai közé tartozik. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz eddig 300 milliárd forint támogatási igény érkezett, ami 600 milliárd forint értékű beruházás megvalósítását jelentheti. Az első kifizetések is megkezdődhetnek, a gépberuházási támogatásokat még ebben az évben folyósítani fogja a tárca a gazdáknak - mondta az államtitkár.
 
A rendezvényen hozzávetőleg kétszázan vettek részt. A program második szakaszában a sajtónak el kellett hagynia a helyiséget, zárt ajtók mögött folytatódott a gyűlés.
Hirdetés
hvg360 Kovács Gábor 2025. április. 17. 13:00

Revoluttal vagy nélküle, jó kis fejtörő a bankoknak a falvak ATM-esítése

A Revolut magyarországi ügyfelei sokan vannak, és többségük aktív, egyáltalán nem csak nyaralásokra tartogatja a kártyáját. Mégsem valószínű, hogy különösebb igényük lenne ATM-ekre. A hagyományos bankok ügyfélkörében is minden bizonnyal jelentős különbségek vannak, kérdés, hogyan osztják le egymás közt a kellemetlen kötelezettségeket. És egyáltalán: pontosan hova fogják tenni a legkisebb falvakban is a gépeket?