2007. október. 21. 19:15 MTI Utolsó frissítés: 2007. október. 21. 22:31 Itthon

Az MSZP TPT elutasítja az egészségügyi reform tervét

A Magyar Szocialista Párt Társadalompolitikai Tagozata (MSZP TPT) elutasította a kormány egészségügyi reformtervét, így a társadalombiztosítás privatizálására irányuló koncepciót - közölte a szervezet.

A közlemény szerint a TPT ügyvivő testülete azt javasolja, hogy, az MSZP frakciója mindaddig ne tárgyalja a törvényjavaslatot, amíg a hatásvizsgálatokat is magában foglaló szakmai és szakmapolitikai egyeztetések nem történnek meg. A szervezet nyilatkozatát a Magyar Szociális Fórum kerekasztalának is eljuttatták.

"Az a határozott véleményünk, hogy a megismert és törvénykezésre beterjesztett koncepció elfogadása a szocialista párt legfontosabb alapértékeinek a teljes feladását jelenti, helyrehozhatatlan politikai következményekkel járhat" - áll a közleményben.

A tagozat ügyvivő testülete elfogadhatatlannak tartja, hogy az egészségügyi rendszer átalakításának alapját kizárólag a piaci verseny, a tőke profitérdekeltségének hatékonyságnövelő szerepe jelentse.

A TPT közleménye szerint az egészségügyi reform koncepció "kezdettől fogva valótlan tényeken alapul", kiindulási pontját az a Zöld könyv néven megjelent elemző munka jelenti, amely valótlan statisztikai adatokat, téves szakmai következtetéseket, súlyos politikai tévedéseket is tartalmaz. A magyar egészségbiztosítási és ellátási rendszer helyzetének ismertetése jórészt nem felel meg a valóságnak, emiatt következtetései sem állják meg a helyüket - fogalmaznak a közleményben.

Az MSZP TPT szerint a rendszer korszerűsítése nem járhat az egészségügyi intézményrendszer működési költségeinek növekedésével, a betegellátásra fordítható pénzösszegek csökkenésével, és kívánatos az ellátásra fordított pénzügyi források GDP arányos növelése.
Hirdetés
EUrologus Folk György (EUrologus) 2025. január. 09. 17:00

Elon Musk beszól az európai államfőknek és élvezi

Szünet nélkül folyik az adok-kapok a Trump-adminisztrációban befolyásos szerepre készülő Elon Musk és az európai politikusok között. A németországi választások előtt kellene dűlőre jutni.