Tubes: a bíróság nem függesztette fel a radarépítést
A Fővárosi Bíróság elutasította a Tubesre tervezett NATO-lokátor másodfokú építési engedélyének felfüggesztésére irányuló beadványokat a napokban hozott nem jogerős határozatában - közölte a radarellenes Civilek a Mecsekért Mozgalom.
Zengő Tubes |
Olyan szempontok kerültek szembe egymással, mint környezetvédelem és nemzetbiztonság, érzelem és értelem, lokális és nemzeti-nemzetközi érdekek, szakmai megalapozottság és pillanatnyi politikai megfontolások - állítja Hautzinger Gyula katonai szakértő. A HVG-ben megjelent cikkhez kattintson. |
Vicze Csilla utalt rá, összesen mintegy harminc pécsi polgár és szervezet idén júliusban nyújtott be felülvizsgálati kérelmet a Pécs melletti hegyre tervezett NATO-lokátorra vonatkozó, másodfokú építési engedély ellen a Fővárosi Bíróságon. A kereseteket beadott magánszemélyek és szervezetek azt kérték a bíróságtól, függessze fel a határozat végrehajtását, az engedélyt helyezze hatályon kívül és a Honvédelmi Minisztériumot (HM) kötelezze új eljárás lefolytatására az ügyben - mondta el a szóvivő, hangsúlyozva, a bíróság ezúttal csak a felfüggesztési kérelem elutasításáról határozott, a másik két pontban egy-másfél éven belül várható ítélet.
A pereskedők indokai szerint a honvédelmi miniszter által kiadott másodfokú építési engedély megalapozatlan, több szempontból törvénysértő, ellentétes például Pécs építési szabályzatában foglaltakkal, és az építkezés súlyosan károsítaná a környezetet.
Mire gondolhatott Sólyom László? |
A talányosan fogalmazó köztársasági elnök azt sugallta, van más megoldás is a Tubesen kívül. A Sólyom László által őrzött „titok” már régóta közismert tény. Tovább a hvg.hu cikkéhez. |
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök 2005 novemberében jelentette be, hogy a kormány a Pécs melletti Tubesre javasolja telepíteni az eredetileg a Zengőre tervezett radart, amelynek felépítése a civilek ellenállása miatt korábban meghiúsult. Pécsi civil szervezetek tavaly szeptemberben aláírásgyűjtésbe kezdtek egy Tubessel kapcsolatos népszavazás kiírásáért. Az idén márciusban megtartott helyi népszavazás érvénytelen lett, ugyanakkor a szavazók többsége elutasította a radar építését. A kormány ezt követően úgy döntött: a Tubesen épül meg a lokátor.