2007. szeptember. 29. 12:30 Utolsó frissítés: 2007. szeptember. 29. 13:40 Itthon

Mit mondott a lebukott politikus? - a teljes szöveg itt!

Weiszenberger László, a volt kistérségi megbízott, MSZP-s önkormányzati képviselő – egy 2005-ben, rejtett kamerával készült felvételen – az uniós pályázatok lefölözésének módszerét ismertette egy helyi vállalkozóval, F. Károllyal. A felvételt a Hír TV mutatta be pénteken, részletesen. Az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium a Fővárosi Főügyészségen feljelentést tett Weiszenberger ellen. A politikus azt állítja: a beszélgetés során hazudott. A rejtett kamerás felvétel teljes szövegét közöljük.

Weiszenberger László
Weiszenberger László: - Legkésőbb a februári pályázatokkal. Az 100 százalék, arra azt mondom, hogy tuti! (…)

W.L: - Én azt mondom neked, hogy mondjuk megcélozzuk a maximálisat, azt általában el szoktam tudni intézni, azt a 24-25 millió forintot, abból mondjuk, tekintettel hogy már segítesz is meg minden, egy húszas marad neked…

Vállalkozó (V): - Igen.

W.L: - Abból az áfa nem tudom, hogy lesz, abból még lejön az áfa, tehát 16-17 milliód marad. (…)

W.L: - Én abból az ötösből már kapni fogok! (…)

W.L: - Figyelj, én már azóta csinálom. Eddig még nem dobták vissza a pályázatomat.

V. - A könyvelő jól megcsinálta…

W.L: - Mi...Nem nyertek azok, csak azok, amiket én nem toltam. (…)

W.L: - Huszonöt szokott lenni, eddig minden évben annyi volt a maximum.

V.: - És ötmilliót kell visszaadni…

W.L: - Igen.

V: - És azt te elviszed vagy elrakod…

W.L: - Nem én rakom el.

V.: - Hagyjad már Lacika, ne szerénykedj!

W.L: - Bárcsak én raknám el, ha minden cég után. Eddig intéztem 20 cégnek, az visszaadna ötöt. Lenne százmillióm. Hát nem úgy nézek ki.

V: - Azért három év alatt úgy megtollasodtál, hogy én harminc év alatt, már ötvenéves vagyok, és életemben nem kerestem annyit, mint te.

W.L: - Azért vannak mellette apró okosságaim. Ebből nem én tollasodok! Megnyugodhatsz… Kapok, nem panaszkodom, lekopogom, de ebből nem tudnék ilyen szinten megtollasodni, ahogy most vagyok. (…)

W.L: - A pesti cégektől kértem a legtöbbet. Azok akkora sumákok, mint az állat. (…)

W.L: - Az Alajos ((W.L itt Varga Alajosról beszél, aki a kiskunhalasi City Házat építette. Ő volt Zuschlag esküvői tanúja is.) az olyan…Képzeld el, neked elmondom, hogy…amikor szarban volt a Zuschlag, és jöttek a választások, és még nem tudtuk, ki nyer, az Alajos nekem adott oda egymillió forintot, hogy adjam oda a Zuschlagnak. (…) Amikor a János összetörte az autóját, Alajos azonnal adott pénzt. Ő vette az autóját, nekem ő fizette a János autóját, nem a Jánostól kaptam a pénzt, hanem az Alajos odahívott, és ő fizette a kétmilliót. Nem véletlenül vannak ők más elszámolásban a Jánossal.

W.L: - Nekem szóltak a minisztériumból, hogy mikor viszem a pénzt. Én úgy leizzadtam. A leg…bb emberek a világon a politikusok… Ezek nagyon nagy parasztok tudnak lenni, életeket tudnak elintézni egy pillanat… Akkor hívogattalak, hogy most már valami legyen. Hófehér lettem, leizzadtam. Akkor nagyon nagy gáz volt.

V: - Miért, Pesten van?

W.L: - Neki vannak ott üzletei. Neki van üzletrésze nyomdában, Átrium Nyomdában, meg minden. Tehát neki nagyon-nagyon komoly pénzei vannak.

V: - De ő már kinn van, a Képviselői Irodaházban semmi keresnivalója.

W.L: - Semmi keresnivalója, ott volt, a mai napig ott van irodája benn.

V: - Ott van irodája benn?

W.L: - Bizony, kormányőrök védik. AZ irodáját meg minden. (…)

V: - És akkor nem lehetne nekünk abból az ötmillióból engedmény?

W.L: - Ebből már engedtem így is, mert az XY tudja, hogy ők a 17 millióból fizettek ötöt. Te meg huszonötből fizetsz ötöt. Nekem azok az első próbálkozásaim voltak…

V: - Akkor megcsinálhattad volna ingyen is.

W.L: - Persze. Kurvára… DE nekem a D. (Dobszai) volt az első.

V: - Abból az ötből mennyi jár neked? Három biztos kijár.

W.L: - Hülye állat.

V: - Biztos, biztos…

W.L: Öt.

V: - Ötszázezer forint? Nem, azt nem hiszem el.

W.L: - Hülye vagy???

V: - Azt nem hiszem el.

W.L: - Már tíz ötszázezerből ötmilliót keresek tisztán. (…)

W.L: - Csak tudjad, nekem van egy kvótám, amin belül tíz darab egy adott évben nyer… Ha beleteszlek benneteket és szar a pályázat, tök szar az egész, akkor azzal én ellövök egy lehetőséget, és nincs pénz. Én ezzel nagyon nagyot sza…tam. (…)

V: - Most nincs tíz tuti befutód, mint régen volt?

W.L: - De van tíz tuti befutóm, csak abba tényleg olyat teszek bele, ami jó is és indokolt. Mint a Habi. (…) Azok tuti nyernek, mert nincs az, hogy itt semmi nincs. Nem egy légből kapott ötlet. Meg tudom csinálni azt is, csak ahhoz idő kell. Nekik nem kell semmi. Az, hogy a raktárba vesznek egy targoncát, kérnek árajánlatot, pecsétet rá, leadják nekem. A könyvelőnek alig van vele dolga, és az tuti pénz. (…)

W.L: A János megismertetett még annak idején egy-két emberrel, és nekem mindenkivel kapcsolatom van. A többi kistérségi megbízott ezt nem tudja. Azok busszal járnak előadásokra. (…)

V: - Három éve még Trabanttal jártál te is.

W.L: - Öt éve jártam Trabanttal.

V: - Hány autód van? Őszintén…

W.L: - Agila, Corsa, Golf, Merci. Most négy autóm van.

V: - Gáspáréknak mennyi pénzt intéztél?

W.L: - Az egy nagyon komoly beruházás, az még most folyamatban van, az egy 140 milliós beruházás.

V: - És hány százaléka a tietek? …az van vagy 30 millió!

W.L: - Nem, azt megmondom őszintén, nem tudom, mert én a Gáspárral beszéltem egyetlenegyszer az Akadémiában, ők a Jánossal együtt szoktak ebédelni meg vacsorázni…

V: - Kivel?

W.L: - Zuschlaggal. A Gáspár feljár hozzá Pestre, a Zuschlag megy hozzájuk vasárnapi ebédre. Az az ő részük. Énnekem a Kis Lacival kellett ezt az egész dolgot megtárgyalnom… Én erről nem tudok, ez az ő részük. Én annyi pénzt kérek el tőlük, amennyi ennek az egésznek a megírása, én azt a részét, hogy én szervezem… remélem, a Zuschlag ad nekem is valamennyi pénzt.

V: - A Zuschlag intézi?

W.L: - A Gáspárnak a dolgát.

V: - A Zuschlag közel van a tűzhöz?

W.L: Persze.

(Weiszenberger László állítása szerint nem mondott igazat azon a titokban készült felvételen, ami állásába és politikai karrierjébe került. A kiskunhalasi volt MSZP-s önkormányzati képviselő és kistérségi megbízott azt mondja, hogy csak befolyásosnak akart látszani a felvétel készítője előtt. Azt nem árulta el, hogy miért vágott fel korrupt kapcsolatrendszerével. "A konkrét helyzetben személyes okom volt arra, amit mondtam, de hogy mi, azt nem kívánom részletezni" - fogalmazott. Részletek itt.)

(A beszélgetés szövegének forrása: Magyar Nemzet)

Hirdetés