2007. szeptember. 14. 08:06 MTI Utolsó frissítés: 2007. szeptember. 14. 08:06 Itthon

Nem mond le az árulónak tartott fideszes

Nem mond le törökbálinti önkormányzati képviselői mandátumáról és nem hagyja el a Fideszt Pekk József, aki a helyi Szent Flórián Törökbálintért Egyesület képviselőivel együtt támogatta Keller László szocialista polgármestert abban, hogy a város alpolgármestereket és külső bizottsági tagokat tudjon választani - írja a pénteki Népszava.

Keller László a lapnak elmondta, csaknem egy évig nem tudták elérni a tisztségviselők megválasztását, de Pekk segítségével sikerült felszámolniuk ezt a helyzetet. A város három alpolgármestert választott, egy az MSZP-t, egy a Szent Flórián Egyesületet, és egy pedig - éppen Pekk József - a Fidesz-KDNP-t képviseli.
 
Pekk József a lapnak elmondta, pártja etikai vizsgálatot indított ellene, és a lemondását követeli. A lap utal arra, hogy a Fidesz és a KDNP önkormányzati képviselői nyílt levelükben közölték: már ki is zárták soraikból az alpolgármesterré választott képviselőt. A kizárás oka az az "áruló tevékenység" volt, melynek végső fejleményeként, az alpolgármesteri poszt ellenében, átállt Keller oldalára -  indokolták.
 
Pekk József erre viszont úgy reagált, hogy ő nem az MSZP oldalára állt, hanem a településére - olvasható a cikkben.
Hirdetés