2007. augusztus. 28. 12:00 MTI Utolsó frissítés: 2007. augusztus. 28. 12:06 Itthon

Asztalhoz ült Sólyom és a pártok

Megkezdődött Sólyom László köztársasági elnök és a parlamenti pártok képviselőinek tárgyalása a költségvetési szabályok megújítását érintő ötpárti megegyezésről kedden délelőtt a Sándor-palotában.

Az egyeztetésen minden párt képviselője megjelent, a frakcióvezetőket szakértőik is elkísérték. Az MSZP részéről Lendvai Ildikó frakcióvezető és Szabó Lajos jelent meg, az SZDSZ-t Gusztos Péter frakcióvezető-helyettes, a Fideszt Navracsics Tibor frakcióvezető és Varga Mihály alelnök, a KDNP-t Semjén Zsolt pártelnök és Latorcai János, az MDF-et pedig Herényi Károly frakcióvezető és Pongrácz Tibor képviseli a megbeszélésen. A köztársasági elnök a Tükörteremben fogadta a pártok képviselőit, majd együtt bevonultak az elnöki tárgyalóba.

Kumin Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője még a múlt hét pénteken azt mondta : Sólyom László célja egy olyan megállapodás létrejötte, ami biztosítja a költségvetés tervezésének kiszámíthatóságát, hogy véget érjen a politikai ciklusok szerinti megszorítások és "gyeplőlazítások" sora, és ehhez a célhoz megfelelő eszközöket rendeljen az Országgyűlés.

Az elnöki hivatal korábban hangsúlyozta, hogy az államfő nem kíván szakmai álláspontot elfoglalni azzal kapcsolatban, mit tartalmazzanak ezek a szabályok. Kumin Ferenc megfogalmazása szerint a köztársasági elnök azt akarja elérni, hogy a tárgyalóasztaltól felállva egyik fél se léphessen vissza a megállapodástól.
Hirdetés