Tisztelt Ünneplő Közönség!

Az elnök Fehérváron. Lobogónk Szent István © MTI

Szent István király ünnepén, itt, Székesfehérvárott, az államalapító szent király sírjánál, hívok és bátorítok mindenkit: ünnepeljen velünk; nyitott szívvel osztozzon az ünnep közösséget teremtő erejében!

Mert mi másért térünk vissza újra és újra, még ezer év múltán is az államalapító nagy királyhoz, mint hogy örüljünk, az ország áll, és hogy önbizalmat és erőt merítsünk Magyarország jövőjéhez.

Hiszen Szent Istvánnak köszönhetjük Magyarországot. Ő adott formát a Kárpátok gyűrűjében megtelepült magyarságnak azzal, hogy megalkotta az államot. Szent Istvánra emlékezve az ő művét ünnepeljük ma, a magyar államot, amely mindannyiunk életének kerete és a nemzet megmaradásának biztosítéka.

Szent István napja ezért az egység ünnepe.

Magyarország függetlensége, biztonsága, jóléte az az alap, amelyben mindenki egyetért, és amely mindenkinek érdeke. A nemzet egysége megkívánja azoknak az alapvető intézményeknek és elveknek a fenntartását, az azokban való egyetértést, amelyeket alkotmányunk tartalmaz.

Az alapokban való közösséget pedig különösen fontos tudatosítani ma, megosztott állapotunkban. Szent István napján az állam egységteremtő erejéről kell szólnunk. Ismét tisztáznunk kell, és fel kell mutatnunk az alapokat - hiszen elbizonytalanodás tapasztalható az állam feladatai, kötelességei körül.

Emlékezzünk tehát: Szent István nem azzal alkotta meg és tette évszázadokkal dacolóvá a magyar királyságot, hogy fejére helyezte a koronát, kézbe fogta a zászlós lándzsát, és nem is hadjárataival, hanem az egész életét kitöltő államszervező építkezésével. A várak hálózatával és a vármegyerendszerrel korszerű közigazgatást teremtett; meghozta és betartatta híres törvényeit, kiépítette az egyházszervezetet, biztonságossá tette a kereskedők útjait. Már a kortárs Európa tudta: Magyarország jogbiztonságot és vagyonbiztonságot nyújt. A magyar állam már keletkezésében ellátta az állam ősidők óta megkívánt feladatát: biztonságot és békét adott.

Gondoljunk erre ma, amikor a közélet vitái gyakran az állam szerepéről szólnak. Az olcsóbb állam, karcsúbb állam, a parlamenti képviselők létszámának csökkentése, ez kevereg a közbeszédben. Utána meg az, vajon a piacra bízhatjuk-e az állam feladatait, ha az a javak elosztásában és a gondoskodásban csődöt mond?

Le kell tehát szögezni: az állam fő feladata továbbra is biztonságot adni népének. Megvédeni az ország függetlenségét, belül pedig rendet, igazságot és békét teremteni. Más szóval: jogbiztonságot. Ehhez jó törvények kellenek, amelyeket az állam nemcsak megkövetel, de maga is betart. Alapvető, hogy az állam működése mindenki számára megismerhető és ellenőrizhető legyen.

Mindenekelőtt azonban bizalomra van szükség, enélkül az ország nem működhet jól. Biztonság, átláthatóság és bizalom összefüggnek.

Sem az nem vezet jóra, ha az állam visszavonul, és átadja a terepet a piacnak, sem az, ha az állam a piac helyébe akar lépni. Erős piac és erős állam illik egymáshoz. Viszont a gyenge, korrupt állam és a rabló piac egymás párjai. Csak az állam képes az egész országot áttekinteni, a részérdekeket összhangba hozni. Nem az állam létszáma a kérdés, hanem minősége. Ma, a globalizált gazdaság korában az állam központi erejére, magas szakképzettségére és korrupciómentességére van szükség.

Vajon nem az tette-e naggyá és maradandóvá Szent István országát, hogy szabályokat és szerkezetet adott, amelyek túlélték a viharokat? Vajon nem azt jelentette-e az Európához való visszatérésünket, hogy meghonosítottuk az európai normákat és intézményeket? Vajon nem akkor voltunk-e mindenben az elsők, amikor komolyan törekedtünk a minőségre? Ha mások olcsóbban is kapták a tagságot, ez a befektetés bizonyosan nem vész kárba.

Az Európai Unió azonban nem oldja meg helyettünk a jövő kulcskérdéseit: az oktatás és a tudomány fejlesztését. Nem oldja meg a magyar nemzet egyben tartását, országhatároktól független egységes fejlődését. Ezek a Szent István-i nagyságrendű feladatok mindig ránk maradnak. De az Unió nyújtotta lehetőségeket bátran használnunk kell.

Ha egyetértünk is a jó kormányzat intézményeiben, és a tisztességes gazdaságban, ez nem elég a nemzet egységéhez. Hiszen a nemzet emberek közössége. Nem lehet az ország állapotát csak a GDP-vel, a nemzeti össztermékkel, vagy a növekedési rátával jellemezni. De nem mutatják meg az ország állapotát önmagukban a törvények és az intézmények sem. A törvény betűje a törvény szelleme nélkül mit sem ér.

Hétköznapi nyelvre egyetlen szóval fordíthatjuk le azt, mire is van szükség ahhoz, hogy az alkotmányos alapintézményekben való egyetértés ne maradjon külsődleges és törékeny, hogy az ország jól működjön. Ez a szó a bizalom. Ma bizalomra van leginkább szükségünk.

Mi lehet az első lépés a bizalmatlanság lebontása felé? A bizalmatlanság a félelemből ered. A rendszerváltás utáni politika nagy bűne, hogy bevezette a politikai riválissal szembeni félelemkeltés módszerét. Ha a politikai ellenfelet az abszolút rosszá nagyítják fel, akitől félni kell, az ugyan összetarthatja a saját tábort, de mérhetetlenül rombolja a közös alapokat. Mivé lesznek a társadalmat összetartó normák, ha az ellenség legyőzésére minden eszközt, bármekkora árat megengedettnek tartanak? Nem bomlasztja-e a társadalom alapszövetét az általános bizalmatlanság?

Legelőször tehát a félelemmel való manipulációnak kell véget vetni.

Itt állunk 2007. augusztus huszadikán, azon a helyen, ahol Szent Istvánt akarata szerint eltemették, és ahol halála után negyvenöt évvel testét az oltárra felemelték. Első királyunk szentként is az egységet jelképezi: mind a nyugati, mind a keleti egyház szentjei sorába iktatta. Államalapító királyként pedig ránk hagyta alkotását, a magyar államot, amely egységünk alapja ugyan, de ez az egység akkor lesz élő, ha a bizalmatlanságot és félelmet kivetjük szívünkből.