2007. augusztus. 20. 13:35 MTI Utolsó frissítés: 2007. augusztus. 20. 13:40 Itthon

Harrach: elakadt az ország szekere

Szent Imre herceg váratlan halála utáni reménytelen helyzetből is kilábalt az ország, ebből erőt merítve most is keresztény optimizmussal tekinthetünk a jövőbe – mondta Harrach Péter, az Országgyűlés és a KDNP Nagymaroson.

A kereszténydemokrata politikus szerint a mai politika világában megjelentek az üzleti élet legrosszabb figurái, és önző módon, másokon áttaposva csak a saját érdekeiket szolgálva tevékenységük a korrupció erősödését eredményezi. A gazdaság helyzete elkeserítő, a fejlődést tekintve Európában az utolsó helyen állunk, a közösségeink meggyengültek, a társadalmi normák hitelüket vesztették – tette hozzá Harrach.

Úgy vélte, ebben a helyzetben "az ország elakadt szekerét a Szent István által kijelölt úton csak akkor lendíthetjük tovább, ha megerősítjük a közösségeinket, kezdve a családdal". A közösség ugyanis mindig értéket hordoz, normákat teremt. A család után a helyi, az egyházi közösségeket és a nemzet egészét is meg kell erősíteni – mondta Harrach; aki szerint a társadalom érdekében vissza kell adni az államalapító Szent István által felállított normák hitelét.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.