2007. június. 28. 15:25 MTI Utolsó frissítés: 2007. június. 28. 15:22 Itthon

Szili: nincs jogköröm olajügyi szakértői bizottság létrehozására

Nincs jogköröm szakértői bizottság létrehozására az olajügyek iratainak vizsgálatára - reagált Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke csütörtökön az MTI-nek Demeter Ervin fideszes képviselő kezdeményezésére.

 

Értetlenül állok a javaslat előtt, hiszen a fideszes képviselőnek, aki 13 éve honatya, korábban volt titokminiszter és hat vizsgálóbizottság munkájában vett részt, pontosan ismernie kell az Országgyűlés működésére vonatkozó szabályokat, így azt is tudnia kell, hogy házelnökként nem hozhat létre ilyen testületet – mondta Szili Katalin.

Demeter Ervin előzőleg sajtótájékoztatón közölte: kezdeményezik, hogy az Országgyűlés elnöke a nemzetbiztonsági és a gazdasági bizottság elnökeivel konzultálva kérjen fel független rendészeti, jogi, igazságügyi és gazdasági szakembereket az olajügyekben keletkezett iratok vizsgálatára. Szerinte ugyanis az elmúlt napok sajtóinformációi alapján világos: azért egy kormány által felkért bizottság nézi át az iratokat, mert ezekből az derülhet ki, hogy Gyurcsány Ferenc közvetlenül érintett lehet az olajügyekben.

Szili Katalin azt mondta, az Országgyűlés birtokában nincsenek az olajügyekkel kapcsolatos, annak idején a kormányzattól származó minősített anyagok, mert azokat az olajbizottság munkájának befejezése után visszaküldték az illetékes szervezeteknek.

A bizottsági jegyzőkönyvek közül hét minősített teljesen vagy részben, ennek felülvizsgálatát pedig már kezdeményeztem - emlékeztetett Szili Katalin az MTI-nek. Hozzátette: amíg ez be nem fejeződik, bármelyik képviselő betekinthet a zárt ülések jegyzőkönyveibe, mert házelnökként erre engedélyt ad. Nincs ok arra, hogy ezt megtagadjam - hangoztatta Szili Katalin.

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.