2007. június. 26. 17:20 MTI Utolsó frissítés: 2007. június. 26. 17:16 Itthon

Egy év felfüggesztett börtön az őszi zavargások egyik résztvevőjének

Hivatalos személy elleni erőszak miatt első fokon egy év, három évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Pesti Központi Kerületi Bíróság azt a fiatalembert, aki részt vett a tavaly őszi fővárosi zavargásokban; a vádlott és védője fellebbezett az ítélet ellen.

A bíróság a fiatalembert bűnösnek találta csoportosan és felfegyverkezve elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak bűntettében. A joghallgató,  mint társtettes, egy év börtönbüntetést kapott, a szabadságvesztés végrehajtását három évi próbaidőre felfüggesztették - mondta Marozsán Edina bírónő ítéletében.
 
A vád szerint a fiatal férfi tavaly szeptember 20-án éjszaka többedmagával, kövekből és egyéb tárgyakból barikádot épített a Blaha Lujza tér környékén, és agresszív stílusban - emberélet kioltására is veszélyes tárgyakkal - dobálta meg a törvénytelenül összegyűlt tömeg oszlatására kivezényelt rendőri erőket.
 
A vádlott a bíróság előtt azzal védekezett, hogy miután a rendőrök elfogták, brutálisan tették ártalmatlanná, így eszméletvesztést szenvedett, és nem emlékszik semmilyen ellene felhozott vádra. Az orvos szakértői vizsgálat a tárgyalási eljárás során mindezt nem igazolta meggyőzően.
 
A keddi többórás tárgyaláson a fiatalember elfogásában szerepet vállaló rendőrök parancsnoka tanúként arról beszélt, hogy a vádlott komoly ellenállása miatt voltak kénytelenek fizikai erőszakot alkalmazni a férfi elfogásakor. Ezzel indokolta a rendőr, hogy a vádlott - igaz csak nyolc napon belüli - de látványos, vérző arcsérülést szenvedett.
 
Az ügyész perbeszédében a bűnösség kimondását kérte a vádlottra, próbaidős felfüggesztéssel, s enyhítő körülményként említette meg a fiatalember büntetlen előéletét, rendezett családi hátterét, valamint azt, hogy egyszerre tanul és dolgozik is. A védőügyvéd védence felmentését kérte bizonyítékok hiányában.
 
Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.