2007. június. 20. 19:18 MTI Utolsó frissítés: 2007. június. 20. 19:04 Itthon

Pofon vágtak egy parkolóőrt a Blaha Lujza téren

Újabb parkolóőrt inzultáltak a fővárosban - közölte a Budapesti Önkormányzati Parkolási Társulás Kft. igazgatója szerdán.

A Blaha Lujza téren megbírságolták egy parkoló autó tulajdonosát, és a pótdíjfizetési felszólítás kitöltése után megjelent a helyszínen a jármű vélhető tulajdonosa, aki arra utasította a két parkolóőrt, hogy töröljék a bírságot - mondta el a még hétfőn történt esetet ismertetve Rusznák Imre.

A tanuló parkolóőr betanítását végző ellenőr tájékoztatta őt, hogy a pótdíjat nem tudják törölni, illetve visszavonni. Ezt követően az autós felháborodásában pofon vágta a vezető ellenőrt, kiverte a kezéből a mobiltelefonját, majd elfutott. 

Az igazgató tájékoztatása szerint az elkövető autójában "rendőrség" feliratú matricát, illetve egy ideiglenes parkolási engedélyt helyeztek el. Ez utóbbi a VII. kerületi Városligeti fasor egyik épülete előtti parkolásra jogosított. 

A parkolási ellenőr elmondása szerint az elkövető nem állította azt magáról, hogy rendőr, csupán annyit mondott, hogy hivatalból intézkedik a Blaha Lujza téren. A parkolási társaság rendőri intézkedést kért, majd rendőrségi feljelentést tett.

Rusznák Imre emlékeztetett arra, hogy a múlt héten az Erzsébet körúton ütötték le egy parkolóőrüket. Ezt megelőzően pedig egy autós, akit éppen  meg akartak bírságolni, a kocsijába pattanva nekihajtott egy parkolóőr lábának. 

Az igazgató hangsúlyozta, nem szeretné, ha mindennapossá válnának az ilyen atrocitások. Mint hozzátette: reméli, hogy nem a parkolási társaságok elleni politikai-közéleti támadások miatt szaporodtak el az ilyen jelenségek.
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.