2007. május. 15. 17:38 MTI Utolsó frissítés: 2007. május. 15. 17:40 Itthon

Herendi-hamisítókra csaptak le harminc helyszínen

Összehangolt akció keretében harminc helyszínen "csaptak le" kedden a rendőrök a herendi porcelán hamisítóira; száz rendőr vett részt egyszerre a házkutatásokban Herenden, Veszprémben és környékén, valamint Budapesten és a fővároshoz közeli településeken - közölte a rendőrség.

Az akcióban Veszprém megye szinte valamennyi városi rendőrkapitánysága részt vett, de annak előkészítésébe és végrehajtásába a Budapesti Rendőr-főkapitányság állománya is bekapcsolódott - tette hozzá a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Dániel-Tóth Zoltán közlése szerint kedden késő délutánig több mint tíz embert vettek őrizetbe, rajtuk kívül pedig mintegy húsz embert gyanúsítottként hallgattak ki a nyomozók. 

Nem kizárt, hogy szerda hajnalig még további őrizetbe vételeket foganatosít a rendőrség - tette hozzá a szóvivő, hangsúlyozva, hogy az  iparjogvédelmi jogok megsértése miatt indítottak eljárást a számos gyanúsítottal szemben.

Dániel-Tóth Zoltán elmondta: az elkövetkező napokban a rendőrség szakértőkkel vizsgáltatja meg és értékelteti fel a lefoglalt, nagy mennyiségű porcelánt. Választ várnak a szakértőktől arra is, hogy az éveken át tartó porcelán-hamisítással mekkora kárt okoztak a hamisítók a herendi Porcelánmanufaktúra Zrt.-nek - tette hozzá a szóvivő. Közlése szerint a "jelentős értékre elkövetett bűntett" gyanúsítottjai között nem csak porcelángyári dolgozók vannak, hanem számos "külsős személy" is bekapcsolódott a porcelán-hamisításba és értékesítésbe. A bűnügy részleteiről egy későbbi időpontban közös sajtótájékoztatón számol majd be a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság és a Porcelánmanufaktúra Zrt. vezetése.
Hirdetés
EUrologus Folk György (EUrologus) 2025. január. 09. 17:00

Elon Musk beszól az európai államfőknek és élvezi

Szünet nélkül folyik az adok-kapok a Trump-adminisztrációban befolyásos szerepre készülő Elon Musk és az európai politikusok között. A németországi választások előtt kellene dűlőre jutni.