2007. május. 02. 14:53 Utolsó frissítés: 2007. május. 02. 14:52 Itthon

Elhunyt Pertis Jenő zeneszerző

Életének 68. évében, szerdára virradóra elhunyt Pertis Jenő zeneszerző - tájékoztatta Hollós Máté, a Magyar Zeneszerzők Egyesületének elnöke.

Az Erkel Ferenc-díjas zeneszerzőtől szűk családi körben vesznek majd búcsút. A művész zenészcsaládba született, édesapja, Pertis Pál korának elismert cigányprímása, édesanyja pedig énektanár volt. Pertis Jenő zeneiskolai zongoratanulmányai után a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola növendéke volt zeneszerzés tanszakon.
   
Tanulmányaival párhuzamosan a Vasas Központi Művészegyüttes zongorakísérőjeként dolgozott, valamint zenéket komponált néptánc koreográfiákra. 1958 és 1962 között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola hallgatója volt, a zeneszerzést Szabó Ferencnél tanulta. Karvezetésből 1962-ben diplomázott. Pertis Jenő 1964-től 1999-ig a Magyar Állami Operaház korrepetitora volt. Kezdetben a balettkarnál, majd 1989-től a magánénekesek mellett dolgozott. Operaházi munkája mellett 1985-től 1989-ig a Magyar Táncművészeti Főiskola zenei tanszékének vezetőjeként tevékenykedett.

Az egykori Budafoki Ifjúsági Zenekar - a mai Dohnányi Szimfonikus Zenekar - , valamint a Budafoki Kamarakórus több darabját is bemutatta. Pertis Jenő vegyeskari műveinek megszólaltatója elsősorban a Csili Kamarakórus volt. A Magyar Rádió Énekkara több kórusművéből is felvételt készített. Az utóbbi években Pertis Jenő négykezes, kétzongorás és hegedű-brácsa, hegedű-zongora kompozíciókat írt. Szerzői lemeze a közelmúltban jelent meg, e műveket szólaltatta meg fia, Pertis Attila zongoraművész Egri Monikával márciusban a Magyar Rádió
Márványtermében. Pertis Jenő munkásságát 2006-ban Erkel Ferenc-díjjal ismerték el.

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.