2007. április. 19. 15:31
MTI
Utolsó frissítés: 2007. április. 19. 15:33
Itthon
Három budai kórház összevonását támogatja a fővárosi szakbizottság
Kormánypárti szavazatokkal a János, a Margit és a Budai Gyermekkórház összevonását támogatta csütörtökön a fővárosi önkormányzat egészségügyi bizottsága. Végleges döntést ez ügyben a Fővárosi Közgyűlés hoz egy hét múlva.
Szolnoki Andrea (SZDSZ) bizottsági elnök tájékoztatása szerint e három intézmény összevonása lehetőséget teremt arra is, hogy a János kórház telephelyeként ezután is gyógyító munka legyen a Margit és a Budai Gyermekkórházban. Ezáltal ugyanis például a Margit kórház sebészeti ágyakat kap, ami nélkül nem működhet egy kórház. Az összevonás után egy főigazgató irányítja majd a három telephelyes intézményt, a posztra pályázatot írnak ki - tette hozzá. Szolnoki Andrea elmondta, hogy a főpolgármestert felkérik arra, hogy intézkedjen a kormánynál a Kútvölgyi kórház önkormányzati tulajdonba adásáról. Ezáltal a Kútvölgyi kórház szakrendelőjét, az ott működő járóbeteg-szakellátást át tudná adni a főváros a XII. kerületnek, a Kútvölgyi kórház pedig a János kórházba olvadna.
Pokorni Zoltán - mint mondta - érthetetlennek tartja a három kórház összevonását. Emlékeztetett arra, hogy a Margit kórháztól nemrég helyeztek át ágyakat a Jánosba, most pedig összevonnák a két intézményt. A fideszes politikus szerint úgy tűnik, mintha a főváros "rálicitálna" az egészségügyi miniszter kórház-összevonási lépéseire. Példaként említette, hogy a Közép-magyarországi Regionális Egészségügyi Tanácsban Havas Szófia (MSZP) elnök, a fővárosi egészségügyi bizottság alelnöke rálicitált Molnár Lajos egészségügyi miniszter ágyszámcsökkentő javaslataira. Most pedig, miután már működésképtelen a Margit kórház, össze is vonható a János kórházzal - jegyezte meg. A XII. kerület polgármestereként is tevékenykedő politikus szerint úgy tűnik, hogy ez a lépés Kázmér Tibornak, a János kórház főigazgatójának az elmozdításáról szól, s nem a kórház megfelelő struktúrájáról.
Kázmér Tibor, aki az Orbán-kormányban államtitkár volt, egyedüli pályázóként az Országos Baleseti Intézet főigazgatói székéből nyerte el két éve a János kórház főigazgatói posztját. Pokorni Zoltán elmondta azt is, hogy a XII. kerület nem a Kútvölgyi kórház szakrendelőjét kéri, hanem igényt tart a kerületi járóbeteg-ellátásra is, amihez megfelelő ingatlan biztosítását várja a fővárostól.

hvg.hu
2007. április. 02. 08:54
Sok kórház csak záradékkal írta alá az OEP-megállapodást
Gazdaság
HVG
2007. április. 18. 18:37
Integra Zrt.: az ex-OEP-es Oberfrank kórházakat világítaná át
Itthon
MTI
2007. április. 10. 13:58
A János Kórház el tudja látni feladatait az új struktúrában
Itthon
MTI
2007. április. 10. 18:16
A debreceni kórház is aláírta a finanszírozási szerződést
Világ
MTI
2007. április. 11. 16:53
Csehországban tíz kórházat eladnak
Itthon
MTI
2007. április. 07. 10:26
Kétmilliárdos fejlesztés a nyíregyházi kórházban
Itthon
MTI
2007. április. 11. 18:23
Vizitdíj: a kórházak többségében csökkent a betegforgalom
Itthon
MTI
2007. április. 12. 16:34