2007. március. 29. 10:07 hvg.hu Utolsó frissítés: 2007. március. 29. 10:08 Itthon

Simonyira cserélik Göncz Kingát?

Gyurcsány Ferencnek tervei vannak Simonyi András washingtoni nagykövettel, akit Somogyi Ferenc, az előző Gyurcsány-kormány külügyminisztere vált fel. A hvg.hu külügyi forrásai szerint Simonyit szánja a kormányfő a külügyminiszteri posztra, Göncz Kinga utódjául.

A hvg.hu úgy tudja, vezető külügyeseknél Simonyi már tapogatózik elfogadhatósága felől. Információnk szerint a jelenlegi washingtoni nagykövet SZDSZ-es színekbe lépne fel, a liberális párt ugyanis beáldozná Persányi Miklóst, mivel a környezetvédelmi miniszterrel szemben megrendült a koalíció bizalma.

Ugyanakkor úgy tudjuk, bár Simonyinak jó a megítélése a minisztériumon belül, a nemrég – éppen Gyurcsány Ferenc kezdeményezésére - megalakult Magyar Kül-és Biztonságpolitikai Tanácsban már kevesebben támogatják.

Simonyi már több mint négy éve tölti be posztját Washingtonban. Utódja, Somogyi Ferenc jelenleg a Magyar Telekom Nyrt. alkalmazásában áll, már a külügyminiszteri tisztségbe is onnan hívták vissza. Az Országgyűlés külügyi bizottságában a Fidesz-képviselők Somogyi ellen szavaztak, kivéve Németh Zsolt bizottsági elnököt, aki tartózkodott.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.