2007. március. 28. 11:43 Utolsó frissítés: 2007. március. 28. 11:46 Itthon

Nincs alku, marad a sztrájk Péten

Tart a sztrájk ma is a péti Nitrogénművek Rt. ammóniaüzemében; az éjszaka eredménytelen tárgyalásokkal telt el – mondta a vegyigyár Összefogás Szakszervezetének elnöke, a sztrájkbizottság vezetője.

"Kompromisszumkészek voltunk, engedtünk volna a követeléseinkből, de a cégvezetés hajthatatlan, láthatóan időhúzásra játszik" – mondta Falusi Sándor. Hozzátette: szerdán tovább folytatják a megbeszéléseket.

A szakszervezeti elnök elmondta: azért léptek sztrájkba az ammóniaüzem dolgozói, mert a munkáltató még csak tárgyalni sem volt hajlandó a béremelési javaslataikról, elzárkózott a kollektív munkaügyi vitától is, illetve a törvény szerint kötelező hétnapos egyeztetésre sem volt hajlandó.

Falusi szerint a cég vezérigazgatója írásban közölte a szakszervezettel az álláspontját, miszerint nem kíván bérkérdésben munkaügyi vitát folytatni, s csupán 6,5 százalékos béremelést tud elfogadni. Azt is csak úgy, hogy ebből négy százalékot biztosítana kötelezően, 2,5 százalékot pedig az általa helyesnek tartott szempontok szerint osztana el – tette hozzá a szakszervezeti vezető.

A dolgozók viszont 13 százalékos béremelést tudnának elfogadni és a távolléti díjnak a jelenleginél kedvezőbb – emeltebb összegű – elszámolását. A Nitrogénművek Rt.-nél kialakult helyzetről a cég vezetői változatlanul nem kívánnak nyilatkozni.

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.