2007. március. 07. 15:11 MTI Utolsó frissítés: 2007. március. 07. 15:13 Itthon

A közgyűlés műemlékké nyilváníttatná a bakonyi vasútat

A bakonyi vasútvonal műemléki védelem alá helyezését és végleges fennmaradását szorgalmazza a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat; a közgyűlés által elfogadott nyilatkozatot szerdán küldték el a közlekedési miniszternek - közölte Kara Ákos alelnök. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) vizsgálja az ügyet.

A megyei önkormányzat alelnöke hangsúlyozta: az érintett településekkel folytatott konzultáció alapján kérik a Győr és Veszprém közötti vasútvonal végleges fennmaradását, és a Veszprémvarsány és Veszprém közötti szakaszon pedig a személyszállítás fenntartását. A Győr megyei közgyűlés múlt pénteki ülésén egyetértett az érintett települések kezdeményezésével, és azt is szükségesnek tartja, hogy a Bakonyszentlászló és Veszprém közötti szakasz műemléki védelem alá kerüljön. A Cuha völgye, az eplényi alagút és az Eplény térségi völgyhidak Magyarországon egyedülálló turisztikai, ipartörténeti és környezetvédelmi értéket képviselnek - sorolta Kara Ákos, a műemléki védelmet indokló érveket. 

Az ügy előzményeivel kapcsolatban Ponty Zita, a megyei önkormányzat sajtóreferense emlékeztetett: a megyei közgyűlés tavaly már véleményt nyilvánított a vasúti mellékvonalak leépítéséről. A tiltakozó nyilatkozatot szeptember 22-én fogadták el a képviselők. A dokumentumot elküldték a közlekedési tárcának, amely válaszában arról tájékoztatott, hogy a megszüntetésre ítélt mellékvonalak "csomagjából" a bakonyi vonalat kiveszik. A Veszprémvarsány és Veszprém közötti szakasz sorsa azonban továbbra is bizonytalan - mutatott rá Kara Ákosm, hozzátéve: a tárca minden bizonnyal a helyiek szakmai  érvei hatására vette ki a Veszprémvarsány és Veszprémi közötti szakaszt abból a csomagból, amely azokat a vonalakat tartalmazza, amelyeken felfüggesztették a személyszállítást. 

A KÖH-höz már 2004-ben érkezett javaslat a Cuha völgye, az eplényi alagút és az Eplény térségi völgyhidak műemléki védettség alá helyezésére. A hivatal megvizsgálja a kérelmet, de a védettség alá helyezésről az Oktatási és Kulturális Minisztérium dönthet - mondta a KÖH védési osztályának munkatársa. Gebauer Imola hozzátette: mintegy 2000 védelmi ügyük van, ebből évente mindössze 100-200 helyszínt van módjuk műemléki védettség alá helyezni.
 
Hirdetés
Itthon hvg.hu 2025. január. 09. 14:00

Szabó Andrea szociológus a Fülkében: Magyar Péter nem érte el a Fidesz magszavazóit, stabil a tábor

Videóra vált podcatsunk, a Fülke. A hangban követne bennünket, az a megszokott streamingfelületeken továbbra is megtalál minket, de most már a YouTube-on videóban is kint lesznek adásaink. Az új évad első részében Szabó Andrea szociológust kérdezte a Rogánt ért amerikai szankciókról, a Fidesz fiatalokat célzó stratégiájáról és többek között Magyar Péter dilemmáiról Kacskovics Mihály Béla.