Lendvainak zárhatnékja van
Az MSZP alapszabály-módosításának az az elsődleges célja, hogy a párton belüli döntések az eddiginél szélesebb körben és demokratikusabban történjenek, illetve működőképesebbé váljon a szocialista párt. Ezt Lendvai Ildikó mondta az MTI-nek adott interjújában.
"Az alapszabály-módosításnak egyebek mellett az a célja, hogy világosan megjelölje, ki, melyik testület milyen összetételben hoz döntést" – fogalmazott a szocialisták országgyűlési képviselőcsoportjának vezetője.
Lendvai Ildikó elmondta, nem baj, ha a pártban több konzultatív testület működik, azt kell világossá tenni, hol, milyen körben születnek a döntések. Az alapszabály-tervezet részleteit érintő kérdés kapcsán szólt arról, hogy "a javaslat kétirányú: nyit, de össze is zár". Hozzátette, a nyitás a nem párttagokkal, a valamilyen formalizált kapcsolatot felvállaló szimpatizánsokkal való kapcsolattartást jelenti; így például lenne támogatói tagság, vagy valamilyen rendszeres fórum a kapcsolattartásra.
Ez lényegében a társadalmi kapcsolatok megerősítését jelentené, de eddig nem épült be az MSZP működési rendjébe – mondta Lendvai Ildikó. Arra a kérdésre, hogy milyen tekintetben "zárna" a tervezett alapszabály, úgy válaszolt, az a szándék, hogy a döntéshozatal váljon demokratikusabbá és kollektívabbá. Ehhez kapcsolódva hozzátette, a döntések előtt kötelező konzultáció lenne.
Az interjú során felmerült: a párton belül többen is bírálják a tárgyalás alatt lévő tervezetet, mert szigorítaná a platformok és a tagozatok működését. Erről szólva az MSZP frakcióvezetője azt mondta, nincs olyan szándék, hogy ezekből kevesebb legyen a szocialista pártban, mindössze arról van szó: „objektív mércéket” próbálnak állítani működésükhöz. Azt kell elérni, ne esetlegesen lehessen eldönteni, hogy adott esetben helyi vagy országos tagozatról van szó, legyen világos, ki minek a nevében beszél.
Egy ehhez kapcsolódó kérdésre, amely szerint megmarad-e így a vélemények sokszínűsége a párton belül, a politikus azt válaszolta, egyáltalán nem az alternatív véleményeket akarják felszámolni, csupán az arányos képviseletet szeretnék érvényesíteni.
Ugyancsak kérdésként hangzott el: a centralizáltabb működésre utaló alapszabály elfogadása után lehet-e tartani attól, hogy az MSZP működése központosítottá válik, Lendvai úgy fogalmazott, nincs ilyen terv. Megismételte: az alapszabály-módosítással működőképesebb MSZP-t akarnak.
A frakcióvezető egy másik kérdés kapcsán elmondta, névváltozásról, új jelképről, pártegyesülésről biztosan nem lesz döntés a kongresszuson. A pártszékház ügyével összefüggésben jelezte, az új székház kérdésében nincs szükség kongresszusi határozatra.
Az MSZP politikusa kiemelte: a kongresszuson vélhetően nem minden, az alapszabályt érintő kérdésben fognak dönteni, egyes témák kapcsán nyilván újból változtatni kell majd a párt alapdokumentumán a következő kongresszuson.