2007. január. 16. 17:47 MTI Utolsó frissítés: 2007. január. 16. 17:46 Itthon

Az MSZP egyetért az MDF tíz pontjával

Az MSZP-frakció egyetért annak a tíz pontnak a többségével, amelyet a közelmúltban fogalmazott meg az MDF a középosztály védelmében.

"Az MSZP országgyűlési képviselőcsoportja egyetért az MDF által megfogalmazott, A középosztály 10 pontjának többségével" - fogalmaz Göndör István frakcióvezető-helyettes a közleményben.
 
Mint írja, a normális Magyarországot a szocialista parlamenti frakció is úgy képzeli el, hogy folyamatos a párbeszéd a kormánykoalíció és az ellenzék között. A szocialisták meggyőződése szerint csak ez az út vezethet oda, hogy a pártok között abban legyen verseny: ki tud többet tenni az országért, az itt élő emberekért.
 
"Az MSZP parlamenti frakciója támogatja az MDF 10 pontjának többségét, mert úgy véli: azok  jelentős része összefügg a kormányprogramban meghatározott elvekkel, és néhány ponton találkozik az SZDSZ által kezdeményezett ötpárti megbeszélésen megfogalmazott gondolatokkal is" - fogalmaz Göndör István, aki hozzáteszi: az MSZP parlamenti frakciója kész munkacsoportokban részletesen megvitatni a demokrata fórum által felvetett kérdéseket.
 
Kormányzati felelősségük tudatában csak olyan megoldásokat támogatnak, amelyek a konvergenciaprogram megvalósítását szolgálják - tartalmazza a közlemény.
 
A szocialisták frakcióvezető-helyettese elmondta: egyetértenek azzal, hogy tíz pontja közül az ellenzéki párt kivette a kamatadó és a helyi iparűzési adó kérdését. Hozzátette, ezekről csak az adórendszer keretén belül érdemes tárgyalni.
 
Göndör István hangsúlyozta: az MDF által szorgalmazott Tiszta Kezek Hivatalát nem célszerű létrehozni, miközben csökkentik az állami apparátust, viszont az Állami Számvevőszék, a Gazdasági Versenyhivatal és a fogyasztóvédelmi szervek erősítéséhez meg kell adni a törvényi garanciákat.
Hirdetés
hvg360 Lengyel Tibor, Gergely Márton 2025. január. 08. 09:30

Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a 2025-ös repülőrajtot, és Indiába utazik. Valójában Magyar Péter vett igazi startot, aki az előrehozott választásokkal olyan témát talált, aminek realitása ugyan nincs, de a kormánypártot és az ellenzékét is defenzívába tudta vele kényszeríteni.