Az energiaszektor versenypiaccá tétele közös uniós érdek, ennélfogva a tagállamok felé ez elvárás és jogharmonizációs kötelezettség is. Jelenleg ilyen piac nálunk még csak nyomokban létezik. 2004 júliusától a közületek már a szabadpiacon is hozzájuthatnak a villanyáramhoz (ez a teljes piaci forgalom egyharmadát teszi ki), az áramárak teljes felszabadulását azonban számos tényező gátolja.

Részlet az uniós Zöld Könyvből

Biztonságos, versenyképes és fenntartható energiaellátás nem érhető el olyan nyitott és versenyalapú energiapiacok nélkül, ahol olyan vállalatok versenyeznek, amelyek európai szintű verseny-társakká, nem pedig domináns nemzeti szereplővé kívánnak válni. A nyitott piacok, nem pedig a protekcionizmus fogja megerősíteni Európát ahhoz, hogy meg tudja oldani problémáit. Egy igazán versenyalapú egységes euró-pai villamosenergia- és gázpiac létrehozása csökken-tené az árakat, javítaná az ellátás biztonságát, valamint serkentené a versenyképessé-get. (...) 2007 júliusától, igen kevés kivétellel, az EU-ban minden egyes fogyasztónak jogában áll majd az EU bármely villamosenergia- vagy gázszolgáltatójától energiát vásárolni. (A Zöld Könyv az Európai Unió által a fenntartható és bizton-ságos energiaellátás érdeké-ben összeállított stratégiát vázolja.)

Az Európai Unió (EU) direktívája szerint legkésőbb 2007. július 1-ig minden tagállamnak teljesen liberalizálnia kell villamosenergia-piacát. Bár elvileg ez azt jelentené, hogy minden fogyasztó - tehát nem csak a vállalkozások, hanem a háztartások is - megválaszthatja, melyik szolgáltató-tól vásárolja meg a villamos energiát, a gyakorlatban ez kissé szövevényesebb lesz. A szabad piac biztosításához ugyanis új törvény dukál, amely új piaci modellt vázol fel, a törvény tervezete azonban - információink szerint - még csak készülőben van.

A hatályban lévő villamsenergia-törvény két fogyasztói csoportot különböztet meg egymástól: a közüzemből vásárló fogyasztót (ilyenek vagyunk mi, a "lakosság", akik az áramot hatósági áron vásároljuk meg), s a versenypiacon vételező fogyasztót (legfőképpen vállalkozásokról van szó). A cégeknek is megvan azonban a lehetőségük arra, hogy közüzemben maradjanak, vagy oda visszatérjenek, de erről bővebben majd később.

Az uniós követelmények (lásd a keretesben foglalt szöveget) törvénymódosítást igényelnek, ennek hatályba lépése után a közüzem, mint olyan nem marad meg - fejti ki kérdésünkre Szörényi Gábor, a Magyar Energia Hivatal Energiaszolgáltatási és Fogyasztóvédelemi Főosztályának vezetője. A kisfogyasztók, akik a piacon nem versenyképesek (mert fogyasztásuk annyira csekély, hogy rossz alkuhelyzetben vannak), egyetemleges fogyasztói státuszt kapnak, amely különbözik a normál piaci szerződéstől, és nagyjából a mai közüzemi kontraktusnak felel meg.

A hazai hibrid piacon (amelynek könnyű áttekintéséhez itt talál egy ábrát)egyelőre korlátozott a verseny, ennek okai számosak. A szakemberek elsősorban az ún. hosszú távú megállapodásokat emlegetik, ezek a - tíz-húsz évre szóló - szerződések a legfőbb áram-nagykereskedő, a Magyar Villamos Művek (MVM) és beszállítói (az erőművek) között, illetve az MVM és a helyi áramszolgáltatók között születtek. Céljuk pedig nem volt más, mint a magánosítás előtt álló erőműveknek s majdani gazdájuknak olyan fix bevételt biztosítani, amellyel a cégek piaci értékét megnövelhették, s a befektetők szemében azokat vonzóbbá tehették. A magasabb privatizációs bevételt hozó hosszú távú megállapodások idején az EU-liberalizációs irányelve még nem volt ismert, így a közüzemi szegmens ellátásbiztonsága és a végfogyasztói árak hatósági kontrollja sokkal fontosabb szempontnak bizonyult, mint a hatékony verseny kialakulása. (Mielőtt továbbolvasna, kattintson és nézze meg, melyek a legnagyobb magyarországi villamos erőművek.) 

Utólag persze nehéz ítélkezni, a költségvetési helyzeten biztosan javítottak az akkori privatizációs bevételek. Azt azonban mindenképpen megállapíthatjuk, hogy az unió a versenyt korlátozó tényezőnek tekinti a több évre garantált  szerződéseket, s mielőbbi megszüntetésüket várja el hazánktól. Annyira, hogy az Európai Bizottság múlt héten kiadott tanulmányában Neelie Kroes uniós versenyügyi biztos éppen az energiapiaci verseny kiszélesítését, valamint az állami támogatások - mint az erőműveknek biztosított fix bevétel - alaposabb felügyeletét szorgalmazza. Lapunknak több forrásból is megerősítették, hogy a versenyügyi főbiztos a közelmúltban levélben hívta fel a magyar kormány figyelmét a szemét csípő részletekre: a hatósági ármeghatározásnak, a hosszú távú szerződések rendszerének és annak a gyakorlatnak a kivégzését kívánja, amely során a közüzemi szolgáltatók csak a közüzemi nagykereskedéstől vásárolhatnak. Mindez ugyanis minimális mozgásteret hagy a keresleti piac számára.

Mi mennyi?

A villamosenergia nagybani ára - mint az ebből a táblázatból is kiderül - kilowattóránként 15,6 forint, ez azonban kizárólag a termék árát tartalmazza, az áram, mint helyben igénybe vehető szolgáltatás ennél drágább. Kisfogyasztóként 36,8 forintot fizetünk érte, kivéve, ha csak a bojlerünkhöz kell az áram napi nyolc órában (21,24 Ft), vagy ha az áramszektorban dolgozunk (13,8 Ft). Nagyfogyasztó vállalatként 22,7-33,22 forintig terjedhetnek kilowattóránként költségeink, attól függően, hogy gépeink mennyi áramot zabálnak. Minél nagyobb feszültségre vagyunk kötve, annál olcsóbban jön ki egy kWh. Az erőművek is különféle árakon termelnek, de mindegyik funkciója más. Paks ugyan a legolcsóbb, a változó igényekhez azonban nem képes alkalmazkodni, mindig ugyanannyit termel (ami egy-egy éjszaka még túl sok is lehet). Más erőművek ugyan drágábban termelnek, de csak csúcsidőben segítenek rá a termelésre. Ezek a "menetrend-követő" erőművek rugalmasságu-kért szabnak magasabb árat. 2005-ben Magyarországon a KSH adatai szerint 35490 millió kilowattóra villamos áramot használtunk el. A teljes forrás ugyan ennél több, 47553 millió volt, ennek egy részét azonban exportálták, egy része pedig hálózati veszteségként úszott el. Hiába, a villanyáramot silókban tárolni nemigen lehet. Az MVM 2005-ben négyszáz-milliárdos nettó árvevételt ért el, adózott eredménye 913 millió forintra jött ki.

Némileg meglepő, de a magukat a szabadpiacon korábban már próbára tevő vállalatok egy része kezd visszaszivárogni a kisfogyasztók számára fenntartott közüzemi piacra. Történik mindez azért, mert a liberalizált piacon nem alakultak ki a megfelelő kondíciók, magyarán az áram nem lett feltétlenül olcsóbb. Magyarországon az árampiac még mindig keresleti elven működik - magyarázzák a szakemberek -, mindeközben a régióban az utóbbi években az áramkínálat csökkent, az import drágult. Az MVM aukcióin magasabb áron kelt el a villany, s az úgynevezett "határkeresztező kapacitások" (nagyjából tranzitálási költségeknek nevezhetnénk) árai is emelkedtek. A fogyasztókat terheli az úgynevezett rendszerhasználati díj is. Hogy el tudjuk képzelni: nagyjából olyan ez tehát, mintha a telefonszolgáltatás monopóliuma akkor szűnt volna meg hazánkban, amikor még mindig nem a szolgáltatók versenyeznek a fogyasztókért, ráadásul tetemes előfizetői díjjal kellene kalkulálniuk a felhasználóknak. (A rendszerhasználati díj más, liberalizált rendszerekben is létezik, legfeljebb kisebb mértékű.)

A legnagyobb változást talán az önkormányzatok számára tartogatja a teljes liberalizáció, hiszen ők mindeddig ódzkodtak a szabad piacra lépéstől, júliustól viszont már nem fognak - magyarázza lapunknak Mezei Károly. Az igazsághoz persze hozzátartozik, az üzleti tanácsadó cége, a Korzó-Szeged Kft. révén éppen abban érdekelt, hogy a változtatni akaró önkormányzatokat  eligazíthassa. A dolog a következőképpen történik: a szabadpiacra kilépő önkormányzat - akárcsak egy-egy nagyvállalat - jó előre megbecsüli, hogy mekkora mennyiségű áramot fogyasztanak majd az általa fenntartott intézmények. (Ez a korábbi fogyasztási adatok felhasználásával nem tűnik nagyon bonyolultnak.) Közbeszerzési eljárásban a piaci szereplőktől - vagyis az áramszolgáltatóktól, kereskedőktől - kapott árajánlat alapján pedig kiválasztja szállítóját.

Egyetlen olyan önkormányzatot ismerünk, amely az összes intézményével már az előtt kipróbálta magát a szabad piacon, hogy a teljes liberalizálás megtörtént volna. Hódmezővásárhely - nyilatkozták az önkormányzatnál - 2006 februárjától közbeszerzéssel jut villanyáramhoz, így korábbi szállítójuk, a Démász most már csak hálózatfenntartó, a pályázatot elnyert E.On tarifáival azonban úgy fest, 15 százalékot sikerül megtakarítania a városnak. Hódmezővásárhelynek tehát igenis bejött a versenypiac.

Az egyébként felettébb valószínű, hogy az egyes önkormányzatok érdekérvényesítő képessége, pláne, ha kistelepülésekről van szó, csekély. Tárgyalási pozíciójukat elsősorban az javítaná, ha áramvásárláskor az érdekeltek összefognának, így nagyobb tételben, s kilowatt óránként olcsóbban jutnának energiához.

Az sem segíti a kínálati piac létrejöttét, hogy a hosszú távú szerződések védelme számos szolgáltató számára élet-halál küzdelem. A változtatáshoz, a szerződések újratárgyalásához erős kormányzati elhatározás kell, és mindenképpen a politikának kell nógatni a változatlanságban érdekelt áramcégeket.

Emellett az Európai Bizottság (EB) azt is világossá tette, hogy a verseny hatékonyságának növelését az unbundlinggal, vagyis a nagyvállalatok erőművi, hálózatfenntartói és szolgálatói szerepeinek szétválasztásával képzeli - magyarázza lapunknak Gyürk András, a Európai Parlament néppárti (fideszes) képviselője, aki szerint a legnagyobb vertikálisan integrált árampiaci szereplők körömszakadtig küzdenek majd a pozícióikért. Az unbundlingnak - folytatja az uniós ipari és energetikai bizottsági tag  - létezik enyhébb és durvább verziója. Előbbi számviteli és menedzsmenti szétválasztásban gondolkodik, utóbbi tulajdonosi szétválást, azaz az üzletrészek eladását írná elő. (Csak a rend kedvéért: az ötletet hallva a franciák, s a németek sem repestek örömükben, s közölték, nem kívánják feldarabolni óriáscégeiket.)

A képviselő egyébként úgy vélekedik, hogy Európa csak egy egységes, közös árampiaccal lehet világszinten versenyképes, az EB versenypárti iránya pedig nem csak alacsonyabb árat hozna a magyar fogyasztóknak, de nagyobb biztonságot is jelenthet. Energiaügyben kiszolgáltatottságunk egyébiránt igen nagy, mint azt a leutóbbi, orosz-belorusz olajaffér is bizonyítja. Ha borul a kredenc, csak pislogunk.

Rá lehet fogni tehát a júliustól bevezetendő rendszerre, hogy liberalizáció, hiszen mindenki vásárolhat a szabadpiacon. Mégsem tekinthető annak, hiszen maga az EU által bírált hibrid (egyszerre szabályozott és szabad piaci) modell érintetlen maradna, hacsak nem sikerül a kormánynak addig az Országgyűléssel elfogadtatnia az új, készülő törvénytervezetet. Júliusban tehát a háztartási fogyasztónak már megvan az a jó érzése, hogy választhat, de amíg a - részleteiben feltehetően csak év végére elkészülő, s beterjeszteni kívánt - törvényben nem szerepel új piaci modell, addig a közüzemi szolgáltatója fogja ellátni, a kínálati piac tehát továbbra is csak ígéret marad. 

(Természetesen szerettük volna megszólaltatni a gazdasági tárca képviselőit is, s megtudakolni, mikorra várható, s mit tartalmaz majd a készülő törvénytervezet, választ azonban a minisztériumtól napok óta nem kapunk.)