2007. január. 01. 11:43
MTI
Utolsó frissítés: 2007. január. 01. 12:13
Itthon
Sólyom László köztársasági elnök újévi beszéde
Az ország alapjában véve egységes, a pártpolitikai megosztottság nem gyökerezik mélyen az emberekben – mondta Sólyom László köztársasági elnök újévi beszédében hétfőn.
Sólyom László köztársasági elnök. Azonos értékek © keh.hu |
A teljes köszöntő |
Az elnöki beszéd teljes terjedelmében itt olvasható el. |
A társadalmat uraló pártpolitikai megosztottság az ország egyik legsúlyosabb gondjává vált. Ebben a közegben nehéz a történteket tárgyszerűen értelmezni, szinte lehetetlen a mindenkit érintő politikai kérdéseket tisztázni, még szakmai ügyekben sem folyhat valódi vita – mondta a köztársasági elnök, aki szerint helyre kell állítani a közbizalmat, melynek alapja a kölcsönös megbecsülés a politika és a társadalom között, „az elvárások egyensúlya”.
A kormány az emberektől felelős állampolgári magatartást, belátást, együttműködést kér. Azt, hogy az emberek emelkedjenek felül saját közvetlen érdekeiken, az életszínvonal romlásán és hozzanak áldozatot az ország érdekében – mondta az államfő.
„De hiszen akkor a választópolgár is hasonló emelkedettséget követelhet meg a pártoktól, az Országgyűléstől, a kormánytól. Nem az adok-kapok politikai színházat, hanem komolyságot és figyelmet. Partneri viszonyt, és tiszteletet. A választópolgár ugyanis nem puszta eszköz a hatalom megszerzésére, hanem a hatalom forrása” – fogalmazott Sólyom László.
Az államfő szerint világossá kell tenni, hogy mik a célok, milyen út vezet oda, mi a menetrend, és mik az alternatívák.
„Egy közösség vagyunk az országon belül, de egy közösséget alkot a magyar nemzet egésze is. A mai naptól Románia az Európai Unió tagja lett. Így a magyar nemzet túlnyomó része – több mint 12 millióan – immár ugyanazon közös politikai, gazdasági és jogi térség része” – mutatott rá Sólyom László.
A köztársasági elnök szerint a szociális felelősség viselésének át kell rendeződnie. Méltányos, hogy azok, akik a rendszer előnyeit élvezik, abból gazdagodtak meg, támogassák ugyanazon rendszer elesetteit.
„Közös értékeink között mindenki első helyen említi a gyermeket és a családot. Forduljunk a gyermekek felé! Ők gazdagítanak minket a reménnyel. Értük érdemes áldozatot vállalni. Holnap ők lesznek Magyarország" – mondta Sólyom László.
Az államfő a Sándor Palota elnöki tárgyalójában mondta el újévi beszédét. A televíziós felvételen Sólyom László mögött, a falon egy Széchenyi István, reformkori politikust, a legnagyobb magyart ábrázoló festmény volt látható és a magyar nemzeti lobogó.
Világ
MTI
2006. december. 11. 10:23
Sólyom magyar békefenntartókat látogat
Vélemény
2006. november. 30. 18:47
Sólyom elnök és az elfogultság
Itthon
MTI
2006. december. 13. 09:45
Sólyom meglátogatja a magyar békefenntartókat Cipruson
Itthon
MTI
2006. december. 22. 18:00
Kórházátalakítás, 2007-es költségvetés: Sólyom aláírta
Itthon
MTI
2006. december. 06. 15:34
Mikulásnak öltözve ment néhány tüntető Sólyomhoz
Itthon
MTI
2006. december. 04. 08:09
Csökken Sólyom népszerűsége
Karrier
MTI
2006. december. 29. 17:45
OÉT-törvény: Sólyom az Ab-hez fordult
Itthon
MTI
2006. december. 07. 09:37
Végső búcsú Puskástól: Sólyom László koszorúzott elsőként
Melléklet
2006. december. 20. 00:00
Sólyom: elmaradt parola
Itthon
MTI
2006. december. 02. 10:17