Mikulásnak öltözve ment néhány tüntető Sólyomhoz
Három Mikulásnak öltözött férfi látogatott el szerdán délután a köztársasági elnök hivatalába, hogy arany virgácsot adjon át Sólyom László államfőnek, és azt az üzenetet, hogy "merjen köztársasági elnök lenni". Az átadásra újságírókat nem engedték be.
A Mikulások az államfőnek egy aranyszínű virgácsot vittek, ami azt jelzi, hogy ő a "jó gyerekek közül való". A nap folyamán a Mikulásruhába ötözött emberek - akik között több, a Kossuth téri tüntetésekről ismert személy is van - összesen 13 közéleti személyiséget látogatnak meg, köztük Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitányt és Demszky Gábor főpolgármestert is, akik viszont fekete virgácsot fognak kapni.
A három Mikulástól egy titkár vette át az üzenetet, majd a Mikulások a Dísz térre mentek, ahol összesen 15 Mikulásnak öltözött férfi és további 10-20 nemzetiszínű, illetve Árpád-sávos zászlót lengető "aktivista" fogadta őket.
A nap folyamán Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek, Szili Katalin házelnöknek, Rudi Zoltán tévéelnöknek, valamint a parlamenti pártok képviselőinek visznek virgácsokat az alkalmi Mikulások.
A köztársasági elnöknek egy feljelentést is átadtak, amelyben Gonda László, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 ügyvivője feljelentést tesz Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ellen, mert megtévesztette a választókat hamis, illetve elhallgatott adatok segítségével. A köztársasági elnököt Gonda László tanúként hívja meg a bizonyítási eljárásba, mert 2006. november 26-án a Népszabadságban megjelent interjúban az államfő azt mondta: "Valóban kaptam egy anyagot, amelyet végül nyilvánosságra is hoztunk (...). A nyilvánossággal is közölt valótlan adatokat kaptam meg én is". A feljelentést csütörtökön nyújtja be Gonda László a Fővárosi Főügyészségen.
Bakos Batu, a Forradalmi Nemzeti Bizottmány tagja azt mondta, hogy Mikulásként, magánszemélykén mennek el közéleti személyiséghez, szervezetek nem állnak mai rendezvényük mögött.
Este hét órakor a Mikulások nyitott konferenciát tartanak Kőbányán "Szent Miklós és szolidaritás" címmel. A szervezők elmondták, hogy a konferencián felszólal Mikola István, a Fidesz egészségpolitikusa. A távirati iroda megkeresésére ezt a politikus cáfolta.