2006. december. 14. 15:41 MTI Utolsó frissítés: 2006. december. 14. 15:15 Itthon

Négy mázsa húst koboztak el egy fővárosi piacon

Négy mázsa húst és húskészítményt koboztak el és adtak át megsemmisítésre a pesterzsébeti piacon tartott ellenőrzést követően - tájékoztatott Hajós Ádám fővárosi főállatorvos a csütörtöki akcióról.

Az ünnepek előtti célzott ellenőrzéseket november végén kezdték, ennek volt része a csütörtöki akció is. Altalában csak egy állatorvos végzi egyéb munkáival együtt az adott piacon az ellenőrzéseket, most hatan vettek részt az ellenőrzésben, valamint ketten a növény és talajvédelmi szolgálattól.

A négy mázsa húst, húskészítményt egyrészt azért kobozták el, mert romlott árut találtak, másrészt az árun nem szerepelt az eredetét igazoló felirat, vagy azt engedély nélkül csomagolták, ugyancsak az eredetre, a tárolásra vonatkozó információk feltüntetése nélkül. Találtak továbbá a pultra kihelyezett szennyezett húst is. A szakember elmondta, hogy a piac méretéhez képest sok a négy mázsa kifogásolható áru. A hat üzlet körülbelül 500 ezer forintnyi bírságra számíthat.

Ugyancsak csütörtökön ellenőrizték egy nagy áruházlánc soroksári egységét. Itt kedvezőbbek voltak a tapasztalatok - mondta Hajós Ádám. Itt nem kellett árut lefoglalni, viszont 10-15 higiéniai kifogást jegyzőkönyveztek. Az elhíresült törökbálinti cégtől származó termékeket nem találtak a polcokon, azt az áruház elkülönítetten tárolja.

Figyelemmel kísérik, hogy mi lesz ezekkel az elkülönítetten tárolt termékekkel – mondta a főállatorvos. A jövő héten újabb két helyszínen tartanak ellenőrzési akciót – tette hozzá

Hirdetés
Itthon hvg.hu 2025. január. 09. 14:00

Szabó Andrea szociológus a Fülkében: Magyar Péter nem érte el a Fidesz magszavazóit, stabil a tábor

Videóra vált podcatsunk, a Fülke. A hangban követne bennünket, az a megszokott streamingfelületeken továbbra is megtalál minket, de most már a YouTube-on videóban is kint lesznek adásaink. Az új évad első részében Szabó Andrea szociológust kérdezte a Rogánt ért amerikai szankciókról, a Fidesz fiatalokat célzó stratégiájáról és többek között Magyar Péter dilemmáiról Kacskovics Mihály Béla.