2006. december. 13. 10:50 MTI Utolsó frissítés: 2006. december. 13. 10:58 Itthon

Közmegegyezéssel alakítják ki az új külpolitikai stratégiát?

Fontos lenne, hogy közmegegyezéssel alakítsák ki az új külpolitikai stratégiát - mondta a külügyminiszter az Európai Újságíró Szövetség magyar tagozatának vendégeként.

A civil szférát, a kutatókat, az értelmiségieket a lehető legszélesebb körben kívánjuk bevonni az új külpolitikai stratégia elkészítésébe, ennek szellemében készülnek az előkészítő alaptanulmányok - közölte Göncz Kinga.

A magyar diplomácia irányítója a parlament külügyi bizottságában előző nap azt mondta, fél év múlva elkészülhet a dokumentum. „A stratégiában megkíséreljük kijelölni Magyarország szerepét a globális kihívások kezelésében, és meghatározni, mi az erősségünk, és mik a gyengéink” - fogalmazott a külügyminiszter.

Göncz Kinga szerint az új stratégia egyik eleme lenne, hogy az eddigi gyakorlattól eltérően hangsúlyosabban bevonjanak a külpolitikába más területről, a civil szférából érkező embereket. Mint mondta, ez a nagyköveti kinevezéseknél is érvényesülni fog.

Hirdetés
Itthon hvg.hu 2025. január. 09. 14:00

Szabó Andrea szociológus a Fülkében: Magyar Péter nem érte el a Fidesz magszavazóit, stabil a tábor

Videóra vált podcatsunk, a Fülke. A hangban követne bennünket, az a megszokott streamingfelületeken továbbra is megtalál minket, de most már a YouTube-on videóban is kint lesznek adásaink. Az új évad első részében Szabó Andrea szociológust kérdezte a Rogánt ért amerikai szankciókról, a Fidesz fiatalokat célzó stratégiájáról és többek között Magyar Péter dilemmáiról Kacskovics Mihály Béla.