2006. december. 06. 12:37 MTI Utolsó frissítés: 2006. december. 06. 12:40 Itthon

Voltak mulasztások a fogolyszökésnél

Kisebb mulasztásokat állapított meg a fogolyszökés miatt elrendelt büntetés-végrehajtási belső vizsgálat, de ezek a mulasztások nincsenek közvetlen összefüggésben Tamás Imre Zoltán szökésével.

Nem merült fel a Tamás Imre Zoltánt pénteken a Budapesti Katonai Ügyészségre kísérő őr vétkessége, de a személyi állomány több tagjánál tapasztaltak mulasztást – hangsúlyozta Csere László, a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka.

Konkrétumokról az országos parancsnok arra hivatkozva nem beszélt, hogy a Budapesti Fegyház és Börtön, valamint az előállítást végző Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet jelentéseiből készült összefoglalót szerdán juttatta el az igazságügyi miniszterhez.

A pénteki fogolyszökésről szólva megjegyezte: "akkor lesz teljes a kép, ha a fogvatartottat elfogják, és őt is meg tudjuk hallgatni, mert egyelőre csak a saját utólagos dokumentumvizsgálatok, illetve részben az érintett felügyelő (...) elmondására tudunk a körülmények tekintetében hagyatkozni".

A személyi állomány mulasztásaival kapcsolatban elmondta: a parancsnokok hatáskörébe tartozik, "hogy ezért milyen felelősségre vonást alkalmaznak".

A parancsnok elmondta azt is: a belső vizsgálat nem derítette ki, hogy a fogvatartott hogyan vette le a vezetőszár végén levő fémbilincset. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, általánosságban megállapítható, hogy a bilincsek elhasználódottak. Intézkedett arról, hogy a büntetés-végrehajtási intézetek mérjék fel az eszközállományukat.

Csere László szólt arról is, hogy a büntetés-végrehajtás köztudottan évek óta létszámhiánnyal küzd. Hozzátette: az alapfeladatokat csak "túlszolgálattal" tudja megoldani a büntetés-végrehajtás. A létszámhiány mértékéről a parancsnok nem kívánt beszélni.

Hirdetés